Darts: Chris Dobey nyerte meg a 2023-as Masterst

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.30. 00:00
null
Chris Dobey győzelmére nem sokan fogadtak a torna előtt (Fotó: Getty Images)
A Milton Keynesben zajló 2023-as darts Masters tornát az angol Chris Dobey nyerte meg, miután legyőzte honfitársát, a 2018-as világbajnok Rob Crosst.

 

Már délután, az első negyeddöntőben jött a meglepetés, Chris Dobey legyőzte a holland Dirk van Duijvenbodét. Michael Smith és Peter Wright is magabiztosan jutott a legjobb négy közé, ez azonban nem mondható el Michael van Gerwenről, a holland 10–7-es vereséget szenvedett a régi fényében tündöklő Rob Crosstól.

A meglepetések az elődöntőkben folytatódtak, a világelső Smitht tréfálta meg Dobey, aki bejutott élete első televíziós tornadöntőjébe. Rendkívül izgalmas meccset hozott a második elődöntő, Cross 7–4-ről állt fel és fordított 10–9-re. Az angol kezdhetett a győzelemért, de Wright elvette ezt, így döntő legben dőlt el a mérkőzés. A skót azonban a bravúrt végrehajtotta, a „kötelezőt” azonban nem tudta hozni, Cross elvette a kezdését és bejutott a torna döntőjébe.

A döntőt Dobey kezdte jobban és szépen, folyamatosan építette ki az előnyét. 8–5-nél ráadásul egy szenzációs, dupla duplás kiszállóval lógott meg. Cross 9–7-re fel tudott kapaszkodni, de a kiszállóival ekkor akadtak gondok, rengeteg nyilat elszórt, az utolsó legben szektorhibákat is vétett. Dobey ugyan nem nyújtotta a legjobbját, de kihasználta Cross hibáit és 11–7-re behúzta a döntőt és élete első sikerét aratta televíziós tornán.

DARTS
MASTERS 2023, MILTON KEYNES
NEGYEDDÖNTŐ

Michael Smith (angol, 103.33)–Danny Noppert (holland, 97.13) 10–5
Dirk van Duijvenbode (holland, 94.58)–Chris Dobey (angol, 94.88) 5–10
Peter Wright (skót, 101.34)–Jonny Clayton (walesi, 97.87) 10–6
Michael van Gerwen (holland, 99.02)–Rob Cross (angol, 96.02) 7–10

ELŐDÖNTŐ
Michael Smith (angol, 90.02)–Chris Dobey (angol, 95.05) 7–11
Peter Wright (skót, 97.07)–Rob Cross (angol, 98.91) 10–11

DÖNTŐ
Chris Dobey (angol, 94.05)–Rob Cross (angol, 90.20) 11–7

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik