NOB: zöld jelzés az oroszok, fehéroroszok ázsiai versenyzéséhez

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 20:20
null
Versenyezhetnek az orosz sportolók Ázsiában (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozzájárult ahhoz, hogy orosz és fehérorosz sportolók Ázsiában versenyezzenek.

 

A nemzetközi ötkarikás testület közleménye szerint a végrehajtó bizottság a szerdai ülésén többek között az Ázsiai Olimpiai Tanács (OCA) javaslatáról tárgyalt, amely lehetőséget biztosít az orosz és fehérorosz sportolók visszatérésére a nemzetközi porondra.

A NOB keresi annak a lehetőségét, hogy a két ország sportolói, akiket az ukrajnai háború miatt a legtöbb eseményről kitiltottak, semleges státusban részt vehessenek a 2024-es párizsi olimpián. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mostani álláspontja szerint egyetlen sportolót sem lehet megfosztani a versenyzés lehetőségétől pusztán az útlevele miatt.

A végrehajtó bizottság az után határozott a nyitás mellett, hogy egyeztetett a versenyzők, a nemzetközi szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok képviselőivel. Az orosz és fehérorosz sportolók versenyzésének feltétele, hogy nem támogathatják aktívan az ukrajnai háborút és teljes mértékben megfelelnek a doppingellenes szabályoknak.

A 2024-es ötkarikás játékokra már több sportágban is megkezdődött a kvalifikáció, az azonban még mindig nem tisztázott, hogy a két ország sportolói miként vehetnek részt a kvalifikációs versenyeken.

A NOB ugyanakkor továbbra is fenntartja azt az intézkedést, miszerint a két ország nem rendezhet nemzetközi viadalokat.

A jövő évi párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart a paralimpia.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
3 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
21 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik