Párizs 2024: A MOB a realitást fogalmazta meg – Gyulay Zsolt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 15:35
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Török Attila)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) becslése szerint 114 és 219 között lehet majd a jövő évi párizsi olimpiára utazó magyar csapat létszáma, amit Gyulay Zsolt, a MOB elnökének elmondása szerint a szövetségekkel történt egyeztetések eredményeként határoztak meg.

 

„Mi az elmúlt ősszel, decemberig leültünk az összes szövetséggel és nagyon szigorú szakmai szempontok szerint elbeszélgettünk, hogy állnak a kvótákkal, mit várnak. Gyakorlatilag egy reális képet szerettünk volna kapni, hogy állunk félidőben – nyilatkozta az elnök szerdán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában, kiemelve, hogy az idei év a kvótaszerzésről szól majd. – Nagy a szórás, hiszen nem az álmokat fogalmaztuk meg és a szövetségek sem az álmaikról beszéltek, de a létszám nagyban függ a csapatoktól és a hosszú kvalifikációs folyamattól.”

Gyulay Zsolt azt is elmondta, hogy a hétvégén Párizsban járt, ahol Habsburg György nagykövettel egyeztettek a magyar szurkolók számára szükséges tennivalókról, mert az már most biztosra vehető, hogy rengeteg magyar drukker utazik majd a játékokra.

A párizsi olimpiát, majd az új megállapodás értelmében azt követően 2026 és 2032 között is az összes nyári és téli olimpiát az M4 Sport és a magyar közmédia közvetíti, amit a MOB első embere üdvözölt.

„Mi természetesen örülünk, mert tudjuk azt, hogy nagyon jó helyen vagyunk itt” – kommentálta a hírt Gyulay Zsolt.

A MOB vezetője azt is elmondta a beszélgetés során, hogy nehéz és sűrű év előtt áll a magyar sport és a MOB is, téli és nyári EYOF-ot is rendeznek, valamint júniusban lesz Krakkóban az Európai Játékok, mely több sportágnak is az Európa-bajnoksága lesz és rengeteg olimpiai kvótát lehet Lengyelországban szerezni. Gyulay Zsolt ez utóbbi eseménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy elképzelhető, nagyobb létszámú lesz ott a magyar küldöttség, mint a párizsi olimpián.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
16 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
Tegnap, 0:15

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33
Ezek is érdekelhetik