Birkózás: vajon az idén is lesz Európa-bajnokunk?

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.04.05. 10:22
null
Lévai Tamás 97 kilóban készül újabb bravúrra (Fotó: Árvai Károly, archív)
Huszonhárom tagú válogatottat hirdetett ki a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) a kevesebb mint két hét múlva, Zágrábban kezdődő Európa-bajnokságra.

 

A válogatottságot érintő legnagyobb kérdések kötöttfogásban vetődtek fel. Januárban úgy tűnt, 87 kilóban négy klasszisunk, a vb-bronzérmes Losonczi Dávid, a szintén vb-harmadik, U23-as vb-győztes Lévai Tamás, az U23-as világ- és Európa-bajnok Takács István, valamint az Eb-bronzérmes, U23-as világbajnok Szilvássy Erik is indulna.

Csakhogy az első hazai válogatóversenyen a tavaly még 82 kilóban szereplő Lévai váratlanul csavart egyet a történeten: két (!) súlycsoportot lépett feljebb, és szembeszállt a 97 kiló addigi egyeduralkodójával, a vb-második, olimpiai ötödik Szőke Alexszel. És nem csak szembeszállt, le is győzte januárban, majd jobban szerepelt nála a zágrábi nemzetközi rangsorversenyen is. Márciusban aztán minden kérdőjelet kiegyenesített azzal, hogy az utolsó megméretésen, a dániai Thor Mastersen ismét felülkerekedett az ESMTK-KIMBA kiválóságán.

Eközben 87 kilogrammban az első válogatót Losonczi nyerte meg, a másodikat és a harmadikat Takács, így utóbbi utazhat Zágrábba. A 2021-ben még 97 kilós Szilvássy az első két, számára sikertelen viadalt követően úgy döntött, Dániában 82 kilogrammban próbál szerencsét, s milyen jól tette, magabiztosan nyert!

„Szilvássy Erik története nagyon érdekes, hiszen nyolcvanhétről előbb kilencvenhét kilóra váltott, aztán megint nyolcvanhétre, végül nyolcvankettőre. Megérdemelné a sikert Zágrábban, kifejezetten jól mozgott az új súlycsoportjában – mondta az MBSZ szakmai igazgatója, Bácsi Péter. –  A válogatósorozat kiélezetten alakult, tiszta körülmények között zajlott, és úgy hiszem, mindenki megérdemelten került be az utazó csapatba. Ha a teljes válogatottat figyeljük, láthatjuk, hogy számos olyan sportolónk van, aki nyert már érmet felnőtt- vagy utánpótlás-világversenyen. Összességében nincs rossz csapatunk, a kötöttfogás kifejezetten erős, a női együttes fiatal, feltörekvő egyéniségekből áll, míg szabadfogásban két húzóemberünk van, akik mellett, reméljük, Ligeti Dániel is odaérhet a legjobbak közé.”

A szakember kifejtette, a csapat felkészülése zavartalanul alakul, és az utolsó szakaszába lépett, amelyben a formaidőzítésen van a fő hangsúly. A nők Lengyelországban, a szabad- és kötöttfogásúak Budapesten dolgoznak, az utolsó simításokat jövő héten mindenki Dunavarsányban végzi.

Bácsi Péter a várakozásokkal kapcsolatban elmondta:  „Örülnénk, ha ugyanolyan jól sikerülne a zágrábi Európa-bajnokság, mint tavaly a budapesti, amelyen kilenc érmet, köztük két aranyat nyertünk. Bízom benne, hogy ezúttal is lesz legalább egy bajnokunk. Alapvetően mindhárom szakágtól várok érmet, összességében reális lehet az öt-hat dobogós helyezés.”  

KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!
KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
2 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
2 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
8 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
9 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
23 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24
Ezek is érdekelhetik