Sportlövészet: Péni István ezüstérmes a limai vk-n

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.18. 09:02
null
Péni István (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Péni István ezüstérmet nyert a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában, így a magyarok négy medáliával zárták a perui sportlövő-világkupaversenyt – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A hazai szövetség tájékoztatása szerint az ötkarikás számban Péni a selejtezőből 589 körrel lépett tovább, majd az alapversenyből 591 körös teljesítménnyel a második helyen került a nyolcas döntőbe. Kissné Oroszi Edit tanítványa a fináléban is remekelt, 407 körrel az első helyen végzett, így az aranyéremért lőhetett, ellenfele Jirí Prívratsky volt, aki a döntőben 406.8 kört teljesített. A 16 pontig tartó aranymérkőzésen a cseh rivális végig vezetve 16–10-re győzött.

„Küzdelmes verseny volt a nagy hőség és a magas páratartalom miatt, ugyanakkor szerencsére mára mérséklődött a szél – idézi az MTI a 26 éves Péni István értékelését. – Összességében jó versenyt zártam, hiszen mindkét egyéni számban döntős voltam, ötven méteren a második, tíz méteren a harmadik helyen jutottam a nyolcas fináléba, amivel nagyon elégedett vagyok. Nagyon fárasztó volt, hogy ugyanazon a napon lőttük az ötvenméteres versenyszám selejtezőjét, alapversenyét és döntőjét is, ráadásul szinte szünet nélkül. Az aranymeccsre már nagyon kimerültnek éreztem magam, a lábaim eléggé elfáradtak.”

A másik magyar, Pekler Zalán a selejtezőből (578 kör) továbblépve, 581 körös teljesítménnyel a 29. helyen fejezte be a küzdelmet az 52 fős mezőnyben.

A magyar küldöttség két arany- és két ezüstérmet szerzett Limában, ezzel a kínaiak mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton. Korábban Pekler a férfiaknál 10 méter légpuskában, valamint szintén ő Dénes Eszterrel a légpuska vegyes csapat számában diadalmaskodott, Mészáros Eszter pedig a nők 10 méter légpuska versenyszámában végzett a második helyen.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik