Gyász: elhunyt minden idők legsikeresebb tekése, Csányi Béla

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.05.14. 07:07
null
Csányi Béla 72 évet élt (Fotó: fradi.hu)
Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt minden idők legeredményesebb tekézője, Csányi Béla – írja a Ferencváros honlapja.

Csányi Béla 1950. május 23-án született Szegeden. 14 éves korábban lett a Szegedi IKV játékosa, majd 1969-ben, mindössze 19 évesen a Ferencvároshoz szerződött, ahol két évtizeden keresztül, egészen 1989-ig játszott.

Összesen 32 magyar bajnoki címet szerzett pályafutása során, ebből 13-at egyéniben, 11-et párosban, nyolcat csapatban.

Emellett kilencszeres világbajnoknak, nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát, ötször nyerte meg a BL elődjének számító világkupát, és kétszer a BL-t. Tizenhétszer választották meg Magyarország legjobb férfi tekézőjének.

1989-ben Németországba igazolt, a Bamberg játékosaként 25 év alatt tíz német bajnoki címet nyert. Edzőként is sikeres volt, 2009-ben BL-t nyert, 2016-tól pedig a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.

2015-ben a nemzetközi szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett.

Az FTC honlapja megemlíti, hogy Csányi Bélát a tekesport Puskásának is nevezték, és erről egy idézetet is közölt a klub: „2000-ben volt egy összejövetel, ahová az elmúlt évszázad legeredményesebb sportolóit hívták meg egy gálaestre, amelyen én és Puskás Ferenc is részt vettünk. Büszke vagyok rá, hogy ilyen nagyszerű sportemberek közé választottak engem is. Puskás Ferenc labdarúgó volt, én tekéző, nyilván nem lehet ezt a két sportágat összehasonlítani, hanem az eredményességet vették figyelembe. Puskás egy hatalmas szimbólum, nagyon jólesik, ha hozzá hasonlítanak, vele egy szinten emlegetnek.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18
Ezek is érdekelhetik