Hova tűnt a magyar asztalitenisz régi dicsősége? • Priskin Tamás búcsúzik

S. T. J.S. T. J.
2023.05.20. 23:11
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Kevés sportág büszkélkedhet olyan dicsőséges múlttal, mint a 68 világbajnoki címet szerző magyar asztalitenisz. A legutóbbit azonban 44 évvel ezelőtt, 1979-ben Phenjanban nyertük. Címlapsztorinkban megvizsgáltuk: mi vezetett oda, hogy az évtizedeken át meghatározó szerepet játszó magyar asztaliteniszezők mára eltávolodtak az elittől. Mindenesetre hosszú utat tett meg a sportág attól kezdve, hogy amolyan úri passzióként hosszú nadrágos, fehér inges, pulóveres ifjak elkezdték játszani a 20. század első éveiben Angliába. A II. világháború előtti időszak a magyarok fölényének jegyében telt, a japánok, majd a kínaiak 1953-as színre lépése azonban alapvető fordulatot hozott.

Pályafutása utolsó profi mérkőzésére készül Priskin Tamás. A 36 éves, 63-szoros válogatott csatár az ETO játékosaként búcsúzhat vasárnap a Csákvár elleni NB II-es bajnoki mérkőzésen. A révkomáromi születésű labdarúgó 2003 tavaszán, 16 évesen mutatkozott be a Győr együttesében, és az volt az álma, hogy ebben a klubban zárja le a karrierjét. Lapunknak arról is beszélt, hogy a futballban képzeli el a jövőjét, már jelentkezett is az ősszel induló B-licences edzőképzésre, illetve sportvezetői szakra a soproni egyetemen; saját bevallása szerint a sportvezetői szerep jobban érdekelné.

Sebők Balázs 15 éves kora óta él Finnországban, az elmúlt két idényt az elit-vb-nek otthont adó Tamperében töltötte az Ilvesben. A mieink szombati pihenőnapján a csatárral indultunk városnézésre, de az gyorsan kiderült, hogy a hokis nem profi idegenvezető. Ennek pedig roppant prózai az oka: egy évből három hónapot Magyarországon tölt, a klubévad kilenc hónapjában viszont az edzések és a meccsek mellett leginkább otthon pihen és regenerálódik – a városban leginkább az éttermekről tud véleményt alkotni. Szóba került természetesen az is, hogy az új idényt már a német Iserlohn Roostersnél kezdi.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
10 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57