Torna: az oroszok 2024-től ismét versenyezhetnek

Vágólapra másolva!
2023.07.20. 12:59
null
Ismét versenyezhetnek az orosz tornászok (Fotó: AFP)
Oroszország és Fehéroroszország tornászai a jövő év elejétől ismét részt vehetnek nemzetközi versenyeken egyénileg, semleges színekben – jelentette be a sportági világszövetség (FIG).

A két ország sportolóinak indulását a FIG tavaly márciusban tiltotta meg Oroszország – Fehéroroszország támogatását élvező – ukrajnai háborúja miatt.

A mostani döntést tudatva a FIG közölte: a visszatérés engedélyezése vonatkozik az ötkarikás kvalifikációs viadalokra is, ugyanakkor a jövő nyári, párizsi olimpián való szereplés ügyében nem született határozat, „ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felelőssége”.

A FIG egyúttal megismételte, hogy „határozottan elítéli Oroszország értelmetlen ukrajnai invázióját, és elkötelezett amellett, hogy súlyos büntetésekkel sújthatja a nemzetközi tornaközösség tagjait, akik háborúban vesznek részt vagy támogatják a háborút”.

A semleges státuszt kapott sportolók 2024. január 1-jétől indulhatnak a FIG versenyein.

Legfrissebb hírek

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00
Ezek is érdekelhetik