Vitorlás vb: Érdi Mária a második, Vadnai Jonatán is kvótás helyen

2023.08.17. 16:38
null
Érdi Mária (Fotó: MVSZ, archív)
Nyolc futam után Érdi Mária a második helyen áll az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó-világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.

 

A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes, kétszeres olimpikon magyar versenyző csütörtökön egy 22. és egy 6. helyet szerzett, ezzel az összetettben második, egyetlen helyezési ponttal lemaradva a belga Emma Plasschaert mögött.

Vadnai Jonatánnak a hetedik és nyolcadik részversenyben elért 33. és 25. helye az összetett 19. helyét jelenti, a nemzetek sorrendjében pillanatnyilag a 14. helyen áll, azaz ötkarikás kvótaszerző.Vadnai Benjamin csütörtökön 43. és 52. lett, ez utóbbi a kieső helyezése, az összetettben az 53. helyen áll.

Ebben a hajóosztályban nemenként 16 kvóta talál gazdára a párizsi olimpiára úgy, hogy országonként egyet lehet szerezni. Az ötödik futamtól mindhárom magyar már az aranycsoportban szerepel, tíz futam után pedig majd a legjobb tíz indulhat az éremversenyben.

A négyévente sorra kerülő, tíz hajóosztályt – plusz a mozgáskorlátozott vitorlázók számára kiírt kategóriákat – magában foglaló vb-n több mint 1200 versenyző vesz részt, és elkel a párizsi helyek többsége.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Mária továbbra is hatodik az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.10. 17:23

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45

ILCA 6-vb: Érdi Mária ötödik öt futam után

Egyéb egyéni
2026.09.08. 16:48