Darts: megváltozott a Hungarian Darts Trophy helyszíne

2023.09.04. 10:54
null
A Hungarian Darts Trophy új helyszíne, az MVM Dome (Fotó: Dömötör Csaba)
Helyszínváltozást jelentettek be a 3. Hungarian Darts Trophy szervezői, így a rangos viadalt a BOK Csarnok helyett az MVM Dome-ban rendezik meg szeptember 22. és 24. között.

A hétfői tájékoztatás szerint erre azért volt szükség, mert a jegyeladások üteme rekordszámú nézőközönséget vetít előre.

„A helyszín a darts szempontjából nem számít újnak, hiszen 2022-ben, kitűnő körülmények között, itt az MVM Dome-ban volt a Hungarian Darts Show, fantasztikus hangulatban, világsztárokkal. Biztosak vagyunk benne, hogy a sport- és rendezvénykomplexum jó házigazdája lesz minden idők legszínvonalasabb hazai darts versenyének” – mondta Takács Péter, a szervező Darts Event ügyvezetője.

Azt már korábban bejelentették, hogy erre az évre megemelkedett a verseny összdíjazása: a Hungarian Darts Trophyn 175 ezer fontot, azaz több, mint 78 millió forintot osztanak ki a dartsosok között. A világ vezető szervezete, a PDC európai körversenyének budapesti állomásán öt korábbi világbajnok, Rob Cross (2018), Gerwyn Price (2021), Michael Smith (2023), Michael van Gerwen (2014, 2017, 2019) és Peter Wright (2020, 2022) is színpadra lép, a hazai színeket Kovács Patrik, Major Nándor, Jagicza Gábor és Vida Mihály képviseli.

Legfrissebb hírek

Le tudod győzni Luke Littlert egy legben? A Netflix 210 millió forintot ad érte

Egyéb egyéni
2026.07.28. 17:18

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
2026.07.26. 22:41

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:29

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11

Rosszul lett a színpadon, Menzies feladta a Smith elleni mérkőzést a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.22. 20:57