Sakk: bravúros remikkel kezdtek a magyarok a FIDE Grand Swissen

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 20:13
null
Fotó: FIDE
Négy döntetlen volt a mieink mérlege a Man-szigeteki Douglasban szerdán megkezdődő FIDE Grand Swiss tornán. Mindannyian jóval erősebb ellenféllel osztoztak meg a ponton. A Romániát képviselő Rapport Richárd győzelemmel kezdett.

 

A nyílt tornán a 114 résztvevő 11 fordulós svájci rendszerben játszik. A verseny kiemelt fontosságú a világbajnoki ciklusban, hiszen az első kettő jogot szerez a részvételre a világbajnok-jelöltek jövő évi tornáján.

Gledura Benjámin világossal ígéretes állást ért el a világranglista 21. helyén álló Maxime Vachier-Lagrave ellen, de végül meg kellett elégednie a fél ponttal, ami persze így is nagyon értékes – játszma itt.

Andrej Volokitin olimpiai bajnok volt az ukrán csapattal 2004-ben, és még mindig nagyon erős játékosnak számít. Kozák Ádám azonban nagyszerűen ellenállt, jutalma fél pont lett – játszma itt.

A Románia színeit képviselő Rapport Richárd – ugyancsak világossal – szép játékkal legyőzte a török Mustafa Yilmazt.

Az 50 főt számláló női mezőnyben korábbi Európa-bajnokunknak, a vietnámi származású, de már tízéves kora óta Magyarországon élő Hoang Thann Trangnak nem kisebb nagyság jutott ellenfélnek, mint Marija Muzicsuk, az ukránok egykori világbajnoka. Trang nagy bravúrral szintén világossal ért el döntetlent – játszma itt.

Terbe Juliannának sem volt könnyű dolga az örmény Elina Danieljan ellen, de ez a parti is döntetlennel ért véget!

SAKK, FIDE GRAND SWISS, DOUGLAS (Man-sziget)
1. FORDULÓ (érdekesebb eredmények)
Nyílt torna
Gledura Benjámin (2633)–Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2727) döntetlen
Kozák Ádám (2566)–Andrej Volokitin (ukrán, 2664) döntetlen
Rapport Richárd (Románia, 2752)–Mustafa Yilmaz (török, 2640) 1:0

Nők
Hoang Thanh Trang (2398)–Marija Muzicsuk (ukrán, 2519) döntetlen
Terbe Julianna (2266)–Jelina Danieljan (örmény, 2416) döntetlen

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:59

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.09. 20:24

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06
Ezek is érdekelhetik