Darts: bejelentette visszavonulását a sportág „hangja”

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 10:24
null
Russ Bray az idei PDC-világbajnokság után felhagy a mérkőzésvezetéssel (Fotó: Getty Images)
Az idei PDC darts-világbajnokságon szerepel utoljára mérkőzésvezetőként a sportág ikonikus alakja, „A hang”, azaz Russ Bray.

A 66 éves darts-mérkőzésvezető 1996-ban kezdett el dolgozni a profi dartsozók szervezeténél, a PDC-nél, pályafutása alatt eddig 27 világbajnokságon működött közre és 17 (!) televíziós kilenc nyilast közvetített – közte az első, Phil Taylor által dobottat egy 2002-es World Matchplay versenyen és a 2013–2014-es vb-n Michael van Gerwen 17 tökéletes nyilát is.

„Varázslatos pályafutásom volt és ez a játék rengeteg lehetőséget és emléket adott nekem.
Amikor a mérkőzés részese vagy, haladsz vele és a hullámvasúttal. Egészen hihetetlen, mekkora a különbség a sportágban zóta, hogy 1996-ban csatlakoztam. Most viszont visszavonulok. Van néhány roppant fiatal (játékvezető), szóval úgy érzem, eljött az időm”
– idézte a Sky Sports Russ Brayt, aki a mostani vb végeztével a PDC nagyköveteként tevékenykedik.

AZ ELSŐ TELEVÍZIÓS KILENCNYILAS PHIL TAYLORTÓL



MICHAEL VAN GERWEN 17 TÖKÉLETES NYILA


Russ Bray 2022-ben, a Hungarian Darts Show-n magyarul is bemondta: SZÁÁÁZNYOLCVAN!

Legfrissebb hírek

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
2 órája

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57
Ezek is érdekelhetik