Karate: Hárspataki Gábor kijutott a 2025-ös Világjátékokra

Vágólapra másolva!
2023.11.28. 10:48
null
Hárspataki Gábor (Fotó: archív)
Már biztos résztvevője a 2025-ös Világjátékoknak a karatés Hárspataki Gábor – tudatta kedden a hazai sportági szakszövetség (MKSZ) a Karate Világszövetség (WKF) megerősítésére hivatkozva.


A 2021-ben, Tokióban olimpiai bronzérmes versenyző az október végi budapesti világbajnokságon nyújtott teljesítményével szerzett kvótát a soron következő világeseményre, amelyet a kínai Csengtuban rendeznek meg.

Hárspataki a Papp László Sportarénában rendezett vb-n ezüstérmet nyert a 75 kg-os súlycsoportban.
A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisportviadalának számító és 1981 óta létező Világjátékok műsorának a karate állandó résztvevője, s a 2025-ös rendezvényen is mindkét nemnél formagyakorlatban, valamint öt-öt küzdelmi súlycsoportban avatnak bajnokokat. Kategóriánként nyolc versenyző méri majd össze tudását, és ebből három helyet a budapesti világbajnokság eredményei alapján osztottak ki a WKF kvalifikációs rendszere alapján.

Az MTK világklasszisa már ott volt az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezett 2022-es Világjátékokon is. Akkor egy utolsó másodpercben bekapott pont választotta el a dobogós helyezéstől, de Kínában ismét megpróbálkozhat az éremszerzéssel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
2025.08.22. 13:11

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Történelmi siker a magyar uszonyos és búvárúszó válogatottól

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:02

Világjátékok: három magyar arany és két világcsúcs uszonyos úszásban

Egyéb egyéni
2025.08.11. 12:43

Világjátékok: Törőcsik Zsófia világcsúccsal aranyérmes szabadtüdős búvárúszásban

Egyéb egyéni
2025.08.11. 09:01

Kiszli Vanda az első magyar érmes a Kínában zajló világjátékokon

Kajak-kenu
2025.08.09. 12:21

Világjátékok: Schmidt Gábor pozitív első tapasztalatokról számolt be

Egyéb egyéni
2025.08.07. 20:02

Bronzérmes lett rúdugrásban Böndör Márton az egyetemi világjátékokon

Egyéb csapat
2025.07.27. 14:16
Ezek is érdekelhetik