Sportlövészet: Pekler Zalán aranyérmes lett a dohai világkupán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.11.22. 10:54
null
Pekler Zalán nyert (Fotó: Árvai Károly, archív)
Izgalmas, fordulatos versenyben Pekler Zalán győzött légpuskában a sportlövők dohai világkupa-döntőjében.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint az idei Európa Játékok négyszeres aranyérmese a 10 méteres szám alapversenyét 630.3 körrel zárta, ezzel a harmadik helyen jutott a nyolcas fináléba.

A döntőben az első öt lövés után a második helyen állt, majd a 10., sőt a 12. lövést követően is harmadik volt, de a folytatásban visszacsúszott az ötödik helyre. A nagyon szoros küzdelemben Pekler Zalán a 17. lövésre leadott 10.8-cal a második helyre lépett előre, a 19.-re lőtt újabb 10.8 körrel pedig már az élre állt, és nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Végül magabiztosan, 251.2 körrel – 1.8 körrel megelőzve a második szerb Lazar Kovacevicet – szerezte meg az aranyérmet. A harmadik a cseh Jiri Privratsky lett 229.5 körrel.

„Így szerettem volna lezárni ezt az évet, sokat is készültem a világkupa-döntőre – nyilatkozott a győztes. – Annak nagyon örültem, hogy az alapversenyben sikerült újra átlépnem a 630 körös bűvös határt. A döntőben nagyon izgultam, de tudtam ezt kezelni. Tisztában voltam vele, hogy nagy tízesek kellenek majd az éremhez. Szerencsére jókor jött a két 10,8-as lövés, és a végén már csak meg kellett tartani az előnyömet.”

Ez a magyar küldöttség első érme a viadalon, amelyen még Mészáros Eszter (puska) és Major Veronika (pisztoly) képviseli az országot. Péni István vírusos betegsége miatt nem vesz részt a versenyen.

Legfrissebb hírek

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Sportklubok és sportolók is kampányolnak a magyar zenéért

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:05

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08