Birkózás: Ilyen alapozás után remélem, ott leszek a kvótameccseken – Ligeti Dániel

Vágólapra másolva!
2023.12.27. 16:14
null
Ligeti az 5. helyen végzett a világbajnokságon (Fotó: Róth Tamás)
Ligeti Dániel Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó reméli, hogy ott lehet majd a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjának kvótamérkőzésein, illetve a párizsi olimpián is.

 

A 34 éves birkózó idén harmadik lett az Eb-n, majd a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon mindössze egy győzelemre volt a kvótától, így a jövő évben kell kiharcolnia a párizsi részvételt. A szombathelyi sportoló az MTI-nek elárulta, hogy eddig nagyon jól sikerült az alapozása, bár a felkészülés elején egy kisebb betegség hátráltatta, az év végére mégis sikerült elérnie azt a szintet, amilyet szeretett volna.

„Az idei évet nagyon pozitívan értékelem, nagyon örülök neki, és tényleg egy álmom valósult meg azzal, hogy az Európa-bajnokságon érmes lettem és a világbajnokságon is éremért birkóztam. Ha a számszerű eredményeket nézem, és hogy kikkel birkóztam, kiket vertem el, akkor lényegében váratlan vereség nélkül lehoztam ezt az évet” – mondta.

A Haladás versenyzője a júliusi Polyák Imre-Varga János emlékversenyen kénytelen volt feladni a döntőt combsérülése miatt, azóta viszont változtatott a bemelegítésén, jelenleg pedig harcra késznek érzi magát. Ezen kívül maradt a jól bevált módszereknél, mivel elmondása szerint az utóbbi két éve nagyon jól sikerült.

„Hasonló mennyiségű és minőségű munkát végeztem el ahhoz, hogy pozitívan lássam a jövő évet. Nagyon sok hasonló szintű birkózó van a súlycsoportomban, akik mind ezért a két-három kvótáért küzdenek majd. Azt gondolom, közéjük tartozom, és egy ilyen alapozás után remélem, ott leszek a kvótameccseken, ott pedig már bármi megtörténhet” – hangsúlyozta.

A világranglista harmadik helyezettje a jövő évben először január 10–14. között lép szőnyegre a zágrábi nemzetközi rangsorversenyen, és a világranglista-pontoktól teszi függővé az Eb-indulást. Ligeti fontosnak tartja a kiemelést, mivel a rangsorban jelenleg ő van a legelőkelőbb helyen azok közül, akik még nem biztosították helyüket Párizsba. Helyezése pedig nemcsak a kvalifikációs versenyek szempontjából fontos, hanem az ötkarikás szereplése miatt is, ezért igyekszik megőrizni pozícióját.

„Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez lesz az utolsó olimpiám, úgyhogy mindent egy lapra feltéve készültem eddig is, és készülök továbbra is. Ha odáig eljutok, akkor majd meglátjuk, mi sül ki belőle” – mondta. Megjegyezte, vegyes érzelmei vannak az új formátumú kvalifikációs versenyek lebonyolítását illetően, de nem gondolja, hogy a birkózóvilágban túl sokan töprengenének rajta, mivel mindenkinek az a célja, hogy megnyerje az elődöntőt és indulási jogot szerezzen a jövő évi olimpiára.

Az új lebonyolítás szerint döntőket és vigaszági mérkőzéseket sem rendeznek a kontinentális kvalifikációs viadalokon, így az április 4. és 7. között Bakuban sorra kerülő európai torna is egynapos lesz, ahol kategóriánként két kvótát osztanak majd. Az isztambuli világkvalifikáción, május 9–12. között azonban megrendezik a bronzmérkőzéseket, amelyek győztesei küzdenek majd meg egymással a kategória harmadik olimpiai kvótájáért. A világkvalifikációs torna kétnapos lesz, és a vigaszági meccsekre is sor kerül.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
4 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
4 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
10 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
10 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
Tegnap, 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik