Birkózás: sikeres volt a KIMBA nemzetközi konferenciája

I. SZ.I. SZ.
2023.12.02. 20:13
null
Muszukajev Iszmail és edzője, Szemev Szemejov (Fotó: Földi Imre)
Nagy érdeklődés mellett sikeresen zajlott le a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) Módszertani Központjának nemzetközi konferenciája, egyben licences edzőképzése – tudtuk meg a hazai szövetség közleményéből.

A szombati, második napi programot Lőrincz Tamás, a KIMBA olimpiai, világ- és Európa-bajnok szakmai igazgatója nyitotta meg. Elbert Gábor volt sportért felelős államtitkár, egyetemi oktató a mentális felkészülés fontosságáról, Okner Ernő, a KIMBA erőnléti edzője a sportágspecifikus fejlesztésről beszélt.

Két nagy sikerű élménybeszámoló következett, az elsőt világ- és Európa-bajnokunk Muszukajev Iszmail és edzője, Szemev Szemejov, a másodikat a vb- és Eb-győztes, olimpiai 2. örmény Arszen Dzsulfalakjan, a nemzetközi szövetség (UWW) sportolói bizottságának elnöke tartotta.

Utóbbiak később is kaptak szerepet, hiszen szabad-, valamint kötöttfogású gyakorlati bemutatót tartottak. „Hatvan vagyok, de még tudok dobni, ugye?” – kérdezett vissza viccesen Szemejov mester, mikor elhajította klasszis tanítványát, Muszukajevet. Dzsulfalakjan (aki több magyarral is birkózott pályafutása során, például Bácsi Péterrel, Lőrincz Tamással és Lévai Zoltánnal is) számos hasznos fogás mellett tréfás történetekkel is traktálta a hallgatóságot, amelynek tagjai szakmai kvízben is próbára tették a tudásukat.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
8 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
2026.09.03. 19:03

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14