Darts-vb: Van Gerwen Buntingot, Dobey a címvédő Smitht nullázta le

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.29. 23:26
null
Már a nyolcaddöntőben búcsúzott a címvédő Michael Smith (Fotó: Getty Images)
Michael van Gerwen Stephen Buntingot, Chris Dobey a címvédő Michael Smitht nullázta le a londoni PDC dartsvilágbajnokság pénteki játéknapjának első két nyolcaddöntőjében.

Gary Anderson továbbjutása után az egyik legjobban várt nyolcaddöntős mérkőzéssel kezdődtek el a küzdelmek a legjobb 16 között. Michael van Gerwen és Stephen Bunting is nagyon magas átlagot produkált eddig a tornán, így jó meccsnek néztünk elébe.

Így is lett, már az első szett magas színvonalú volt, és mivel mindketten hozni tudták a kezdéseiket, Van Gerwen szerezte meg a vezetést (1:0). A másodikban megjöttek a brékek, de Bunting már nem tudta tartani a lépést a hollanddal. Szó se róla, magas volt az átlaga, de Van Gerwen ellen ez ma kevésnek bizonyult, így a második helyen kiemelt holland nagyon magas szinten játszva elég simán jutott be a nyolc közé.


A címvédő Michael Smith a 17. helyen kiemelt Chris Dobeyval nézett farkasszemet. Dobey rögtön egy brékkel kezdett és előnyét megtartva megszerezte a vezetést (0:1). Smith 107.21-gyes körátlaggal került hátrányba, emiatt pedig nem volt benne a levegőben, hogy Buntinghoz hasonlóan őt is kisöprik.

Márpedig így lett. Ugyan nagyon hasonló átlagot produkáltak, de Dobey végig uralta a mérkőzést. Higgadt és profi játékával tekintélyt parancsolóan verte ki 4:0-ra a címvédőt, és nagy győzelmével bejelentkezett a világbajnoki címre.


DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

NYOLCADDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 2., 99.80)–Stephen Bunting (angol, 18., 94.84) 4:0
Michael Smith (angol, 1., 102.47)–Chris Dobey (angol, 17., 102.43) 0:4

A NYOLCADDÖNTŐ ÁGRAJZ SZERINT
Michael Smith (angol, 1.)–Chris Dobey (angol, 17.) 0:4
Rob Cross (angol, 8.)–Jonny Clayton (walesi, 9.)

Raymond van Barneveld (holland, 29.)–Luke Littler (angol)
Brendan Dolan (északír, 28.)–Gary Anderson (skót, 21.)

Michael van Gerwen (holland, 2.)–Stephen Bunting (angol, 18.) 4:0
Scott Williams (angol)–Damon Heta (ausztrál, 10.)

Luke Humphries (angol, 3.)–Joe Cullen (angol, 14.)
Daryl Gurney (északír, 27.)–Dave Chisnall (angol, 11.)

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44
Ezek is érdekelhetik