Vitorlázás: Magyarország egyetlen tavi nemzetként az elődöntőben az SSL Gold Cup-versenyen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.12.01. 09:40
Új-Zélanddal, a franciákkal és a spanyolokkal került egy csoportba az elődöntőben a Berecz Zsombor vezette magyar együttes a Star Sailors League Gold Cup elnevezésű versenyen, amely a vitorlázók csapat-világbajnokságának is tekinthető.

Elődöntős a magyar hajó az SSL Gold Cup-versenyen

A másik ágon Nagy-Britannia, Brazília, Hollandia és Olaszország küzd a fináléért, azaz Magyarország az egyetlen tengerrel nem rendelkező ország a nyolc nemzet között.

A mezőny erősségére jellemző, hogy – mint a magyar szövetség honlapján olvasható – a kétszeres világbajnok és háromszoros Amerika-kupa-győztes, olimpiai bronzérmes Dennis Conner, az SSL Gold Cup amerikai tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: ez az a sportverseny a világon, amelyen a legtöbb olimpiai érmes indul egyszerre, egymás ellen.

A Kanári-szigeteken zajló esemény döntőjében a Sámánok elnevezésű magyar gárda a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelembe, amely 56 nemzet csapatával indult, és minden résztvevő ugyanolyan SSL 47-es hajóval száll vízre.

Az elődöntőben annyiban változik az eddigi lebonyolítás, hogy csupán egy futamot rendeznek szombaton, ezen dől el, melyik négy válogatott jut a vasárnapi döntőbe.

A magyar csapat kapitánya a tokiói olimpián finn dingiben ezüstérmes Berecz Zsombor.

A csapat teljes névsora:
Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor.

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán őrzi harmadik helyét az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.27. 20:51

Vitorlázás: Érdi Mária aranyérmes az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.05.22. 16:34

A vitorlázó Weöres Szabolcs húsz nap múlva nekivág az Atlanti-óceánnak

Egyéb egyéni
2025.10.06. 17:28

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44