Cselgáncs: olimpiai kvalifikációs versenyt rendez Győr

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 15:44
Magyarországon először Győr adhat otthont európai olimpiai kvalifikációs versenynek (Fotó: Dömötör Csaba)
Európai olimpiai kvalifikációs versenynek és három korosztályos Európa-kupának ad otthont Győr, ahol a hétvégén edzői és bírói továbbképző szemináriumot is tartanak.

Szombaton és vasárnap Győrben rendezik az Európai Judoszövetség edzői és bírói továbbképző szemináriumát, amely már a nyári párizsi olimpiai felkészülés szellemében zajlik – ennek apropóján tartottak pénteken sajtótájékoztatót a kisalföldi megyeszékhelyen.

Dr. Tóth László, a Magyar (MJSZ) és az Európai Judoszövetség (EJU) elnöke a rendezvény kapcsán úgy fogalmazott, annak legfőbb célja, hogy harmonizálja a bírók aktivitását a párizsi olimpiára.

A hétvégi eseményen kétszáznegyvenen vesznek részt, köztük a dzsúdóvilág híres edzői és legjobb bírói, akik az olimpián is ott lesznek” – fogalmazott az elnök.

A szemináriummal egy időben bejelentették, hogy február 8. és 10. között Magyarországon először Győr adhat otthont európai olimpiai kvalifikációs versenynek. Tóth László elmondta, legalább negyven magyar versenyzővel számolnak ezen a megméretésen, ahol a játékokra eséllyel pályázó hazai cselgáncsozók nagy lépést tehetnek a kvótaszerzés felé. A tornára egyébként eddig 30 ország több mint négyszáz sportolója regisztrált.

Emellett további három korosztályos versenyt rendeznek a Rába-parti városban: egy U15-ös, egy ifjúsági és egy veterán Európa-kupa versenyt, utóbbival együtt sérült gyerekeknek is szerveznek egy európai tornát.

Győr kivételes helyzetbe került, ugyanis nincs még egy olyan város a világon, amely egy éven belül ennyi sportági eseménynek adhat otthont. Ennek elismeréseként 2024-ben az EJU versenybizottsága Európai dzsúdóváros-díjat adományozott a településnek, amelyet a februári versenyen adnak át.

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
16 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Cselgáncs: Üveges Attila a legjobb 16 közé jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 15:57

Cselgáncs: Szabó Réka bronzérmes a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.04. 17:33
Ezek is érdekelhetik