Darts: Luke Littler bekerült a Premier League idei mezőnyébe!

2024.01.04. 17:19
null
Littler kiváló vb-szereplése után helyet kapott a Premier League-ben is (Fotó: Getty Images)
Egy nappal a PDC-világbajnokság döntője után a darts Premier League szervezői megnevezték az idei versenysorozat nyolc állandó résztvevőjét. A világbajnokságon történtek fényében nagy meglepetés nincs a névsorban, ám egy hónapja még senki sem gondolt volna egy ilyen mezőnyre.

 

A lista első felében tulajdonképpen semmi meglepetés sincs, a világranglista első négy helyezettje automatikusan résztvevője lesz a sorozatnak, azaz a friss világbajnok Luke Humphries, a címvédő Michael van Gerwen, valamint Michael Smith és Nathan Aspinall egyaránt tagja lett a mezőnynek.

Igaz, ebből a négyesből egyedül Aspinall nem világbajnok, sőt a komplett mezőnyből is ő az egyedüli, aki még nem játszott világbajnoki döntőt sem.

A „szabadkártyával” induló másik négy játékos között is három világbajnokot találunk: itt van a sorozat tavalyi döntőse, Gerwyn Price, a PL-be két év kihagyás után visszatérő Rob Cross, és némi meglepetésre a kétszeres világbajnok Peter Wright, aki a mostani vb-n az első meccsén kikapott. A nyolcadik résztvevője a sorozatnak a világbajnoki döntőben szerda este Humphriesszal szemben alulmaradó, mindössze 16 éves Luke Littler.

Az angol csodatini a vb-n mutatott teljesítményével joggal kapott meghívót, ám egy hónapja erre még ő maga sem számított volna...

A PREMIER LEAGUE 2024-ES KIÍRÁSÁNAK MEZŐNYE (zárójelben a nemzetiség után a friss világranglistán elfoglalt helyezés)
Luke Humphries (angol, 1.), Michael van Gerwen (holland, 2.), Michael Smith (angol, 3.), Nathan Aspinall (angol, 4.), Gerwyn Price (walesi, 5.), Rob Cross (angol, 6.), Peter Wright (skót, 8.), Luke Littler (angol, 31.)


A nyolc játékos február 1-tól május 16-ig minden csütörtökön 16 egyenes kieséses versenyen csap össze egymással, minden szereplés pontot ér a bajnoki tabellán, amelynek első négy helyezettje jut majd be a londoni döntőbe, amelyet május 23-án rendeznek.

A versenynapok és a helyszínek (Fotó: pdc.tv)
A versenynapok és a helyszínek (Fotó: pdc.tv)
Legfrissebb hírek

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
12 órája

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2026.09.25. 13:04

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30

Hungarian Darts Trophy: kiesett a nyolcaddöntőben Van Gerwen és Cross

Egyéb egyéni
2026.08.30. 17:48