Hőhullám fenyeget az olimpia idején Franciaországban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.29. 12:52
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A biztonsági kihívások mellett a párizsi olimpia idején várható rendkívüli meleget is a fenyegető veszélyforrások közé sorolja egy friss szakmai tanulmány.

Az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz a tudományos anyagot ismertetve kiemelte, hogy a globális klímaváltozás az idei július-augusztusra szélsőségesen magas hőmérsékletet ígér, amely meghaladhatja az összes eddig ismert melegrekordot, így a 2003-asat is, amikor is több ezren vesztették életüket Franciaországban az akkori hőhullám következtében. Huszonegy éve a kórházakat ellepte a betegek tömege, s becslések szerint tizenötezren haltak meg annak nyomán, hogy kilenc egymást követő napon Párizsban a nappali hőmérséklet meghaladta a 35 Celsius fokot, miközben éjszakánként alig volt lehűlés. Az idén nyáron ennél a melegrekordnál körülbelül négy fokkal magasabb hőmérséklet lehetséges – írták a tanulmányban.

A portál ismertetőjében kitért rá, hogy az idei olimpia szervezői ismerik a 2024. július 26. és augusztus 11. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéseket, az esetleges veszélyekkel „teljes mértékben tisztában vannak”, és tudják, hogy „a klímaváltozás milyen hatással lehet a versenyekre”. A szélsőséges időjárási viszonyokat érintő „hipotézisek olyanok, amelyekkel teljes mértékben előre kell számolnunk a szükséges intézkedések megtételéhez” – idézte a cikk a szervezőket, akik szerint egy extrém hőhullám létrejöttéhez egy stabil anticiklon és egy „hidegcsepp” néven ismert meteorológiai jelenség kombinációjára van szükség, amely nagyon forró levegőt képes szivattyúzni a Szaharából Franciaországba.

 

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
22 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50