Súlyemelés: dopping szempontjából Magyarország a legkedvezőbb kategóriába került

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.01.24. 10:26
Nagy Péter (Fotó: Koncz Márton)
A doppingellenes tevékenységben elért sikerként értékelte a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) azt a tényt, hogy a sportág nemzetközi szövetsége (IWF) a doppingtól legkevésbé veszélyeztetett tagországai között tartja nyilván Magyarországot.

Az MTI érdeklődésére Dobos Imre, az MSSZ elnöke úgy fogalmazott: „Doppingérzékeny sportágról lévén szó óriási dolog, hogy a magyar súlyemelés a C kategóriába került, vagyis a legkevésbé érintettek között van, ez köszönhető az MSSZ és a doktor Tiszeker Ágnes vezette Magyar Antidopping Csoport közötti kiváló együttműködésnek.”

A hazai szövetség első embere kitért rá, hogy a jó hírt megosztotta a sportállamtitkársággal is, amelynek írásban küldték meg a kedvező minősítésről tanúskodó IWF-értesítést.

Az IWF tagszövetségeinek kategorizálásáért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) a felelős, amely ez év január elsejétől sorolta be A, B és C kategóriába a sportági világszövetséghez tartozó országokat a doppingkockázatok és az antidopping-követelményeknek való megfelelés alapján, a felvilágosító, megelőző tevékenységet is figyelembe véve.

Az ITA szerződéses alapon 2019 szeptembere óta támogatja az IWF-et doppingellenes programjának megvalósításában. Éppen a korábbi nagyszámú doppingeset miatt a súlyemelés hosszú ideje az egyik leginkább veszélyeztetett sportágnak számított, s az ismétlődő lebukások nyomán veszélybe került az olimpiai programban maradása is. A 2016-os riói ötkarikás játékokon a korábbiaknál eleve jóval kevesebben, 260-an versenyezhettek, a 2021-es tokiói olimpián 196-ra apadt az indulók száma, az idei, párizsi olimpián pedig már csak 120-an emelhetnek.

A kérdőjelek sokáig megmaradtak a 2028-as részvételt illetően is, végül a NOB közgyűlése tavaly október közepén megszavazta a végrehajtó bizottság határozatát, melynek értelmében a súlyemelés a bő négy év múlva esedékes Los Angeles-i olimpia programjában is szerepelhet. A bizottság a programba vétel melletti érvként azt emelte ki, hogy az IWF a sportág doppingellenes tevékenységének irányítását az ITA-ra bízta, és a doppingügyek elbírálását a nemzetközi Sportdöntőbíróságra (CAS) hagyta 2028 végéig. A NOB ugyanakkor leszögezte: a súlyemelés párizsi játékokra kialakított doppingellenes programjának hatékonyságát továbbra is szigorúan ellenőrizni fogja.

 

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49