Birkózás: ijesztő rosszullét után lábadozik Hegedüs Csaba

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 13:18
Hegedüs Csaba (Fotó: Dömötör Csaba)
Újra a halál torkából tért vissza a magyar sport legendája – címmel készített interjút Hegedüs Csabával a Mandiner, amelyben az olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó a múlt heti ijesztő rosszullétét elevenítette fel.

Pénteken Hegedüs Csaba a kazah nagykövettel tárgyalt, és bár már akkor rázta a hideg, semmi rosszra nem gondolt; abban reménykedett, hogy szaunázással, forró vízzel képes megszüntetni rossz közérzetét, azonban az uszodában egészen más történt:

„A jelenlévők elmondásából tudom, hogy rosszul lettem, összeestem, és a mentő egyből a Honvéd Kórházba szállított – mondta a Mandinernek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai vezetője a kórházi ágyából. – Egynapos filmszakadás után, miután észhez tértem, az osztályvezető főorvos úr elmondta: agyi ödémát kaptam, amelyhez még társult egy orbánc is, amely köznapi nyelven a vérfertőzést jelenti. Egy baktérium támadta meg a testemet, de az is kiderült: a rossz közérzetemet elsősorban a 39.6 fokos lázam okozta.”

A 75 éves sportember, aki azóta már jobban van, hozzátette: égi jelként értelmezi a történteket, érzi, muszáj visszavennie a tempóból.

 

Legfrissebb hírek

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
20 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
14 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
21 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30
Ezek is érdekelhetik