Rg Eb: ingyenjegyekkel és kedvezményes belépőkkel is várják a közönséget

2024.02.13. 20:16
Fotó: nvesz.hu
Címkék
Ingyenjegyekkel és kedvezményes belépőkkel is várják a közönséget a május 22. és 26. között sorra kerülő budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra.

 

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség keddi sajtóközleményében Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, a Sportoló Nemzet klubtagok harminc százalék kedvezményt kapnak, a 7 évesnél fiatalabb gyermekek, illetve a kerekesszékesek pedig ingyen látogathatnak ki a Papp László Budapest Sportarénába.

„A Sportoló Nemzet Programunk jelmondata: Sport egy életen át! A célunk a kezdeményezéssel az, hogy minden honfitársunk számára elérhető közelségbe kerüljön a mindennapos testmozgás. Ennek szellemében szervezzük meg az olimpiai kvalifikációs sporteseményeket is, ahol lehetőséget biztosítunk arra, hogy a profik mellett a közösségi sportot űzők is kipróbálhassák magukat az adott sportágban” – nyilatkozta Schmidt.

Hozzátette, ezek a rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen szeressék meg a sportot, hogy „sportnemzetből valóban sportoló nemzetté válhassunk”.A jegyértékesítés szerdán kezdődött az eventim.hu oldalon, a belépők több árkategóriában is elérhetőek, a jelenleg megvásárolható legolcsóbb napijegy 3500 forintba, a legdrágább 9900 forintba kerül. A verseny sorsolását pedig február 29-én tartják.

„Nagyon örülök, hogy ismét Magyarországon rendezzük a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot, amely ráadásul az utolsó kvalifikációs esemény a párizsi olimpia előtt. Bízom benne, hogy a szervezésben dolgozó csapat ugyanolyan sikeres kontinensviadalt rendez, mint 2017-ben, és az egyéniben Pigniczki Fanni által megszerzett magyar kvóta mellett, a csapat kvótáért a magyar lányok is eséllyel szállnak harcba” – mondta Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke.

 

Legfrissebb hírek

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
12 perce

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
28 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
30 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
36 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
47 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik