Szántó Éva: Történelmi jelentőségű lesz Szegeden az evezős Eb és olimpiai kvalifikációs verseny

2024.02.27. 10:31
Szántó Éva (Fotó: Török Attila)
Történelmi jelentőségű lesz Szegeden az evezős Európa-bajnokság, valamint kontinentális olimpiai és paralimpiai kvalifikációs regatta a magyar szövetség alelnöke szerint.

Magyarország 53 éve már rendezett Eb-t, kvalifikációs versenyt viszont még soha. A sportág nemzetközi szövetségénél a végrehajtó bizottság tagjaként tevékenykedő Szántó Éva kedden az M4 Sporton kiemelte: történelmi jelentőségű lesz az április 25. és 28. között a Maty-éren sorra kerülő esemény, amelyet március 16-án válogató előz meg, ugyancsak Szegeden.

„Örülünk, hogy ez a pálya, amely már bizonyított sárkányhajóban, illetve leginkább kajak-kenuban, és nemzetközi elismertségre tett szert, most megmutathatja egy másik arcát” – fogalmazott Szántó Éva. Kiemelte: az Eb az év egyik legfontosabb viadala az olimpiát megelőzők közül a sportágban, így nagy várakozás övezi.

„Nagyon bízom benne, hogy a hazai pálya előnyeit kihasználva sikerül kvótákat szereznünk a párizsi olimpiára” – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a férfi egypárevezősöknél a harmadik olimpiai részvételéért harcoló Pétervári-Molnár Bendegúznak nehéz dolga lesz, mivel három kvótát osztanak a kontinentális kvalifikáción, ezen kívül még egy lehetőség lesz a végső világkvalifikációs versenyen az indulási jog megszerzésére.

„Nagyon erős nemzetek fognak odakerülni, kiélezett, nagy verseny lesz, élet-halál harc” – fogalmazott.

Szántó Éva hangsúlyozta, a sportág legendás alakja, az olimpiai és világbajnok szlovén Iztok Cop segíti a „nagy munkabírású” Pétervári-Molnár felkészülését, és a szakembertől azt reméli, hogy az eddig hiányzó apróságok pótlásával tudja segíteni a magyar evezős előrelépését.

Elmondta, hogy női egypárevezősben, illetve női és férfi könnyűsúlyú kétpárevezősben is megpróbálkoznak a kvótaszerzéssel, előbbiben szintén három, utóbbiakban két-két indulási jog talál gazdára.

A várakozások szerint 35 ország versenyzői szerepelnek az eseményen, amelyet magyarországi egyetemek nyolcasainak betétfutama színesít majd.

 

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
10 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
21 órája

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik