Asztalitenisz ob: megújuló, izgalmasnak ígérkező verseny – Póta nélkül

SZ. M.SZ. M.
2024.03.21. 16:31
A világranglistán 92. helyen álló Madarász Dóra címvédőként és első kiemeltként áll rajthoz az országos bajnokságon (Fotó: WTT)
Címkék
A hét végén a győri Olimpiai Sportpark ad otthont az asztaliteniszezők országos bajnokságának, amelyen az érmes helyezések kiosztása mellett a legfőbb cél – a sérülés miatt nem induló Póta Georgina távollétében is –, hogy hosszú évek mélyrepülése után az ob ismét a régi fényében csillogjon.

 

Az idén ünnepli megalapításának 100. évfordulóját a Magyar Asztalitenisz-szövetség. A centenáriumi évben számos érdekes, s várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó rendezvénnyel készül a sportág vezérkara, amely a legfontosabb hazai eseménynek, az országos bajnokságnak is szeretné megadni a módját. A Kovacsics Imre vezette testület a megszokott Ormai László Asztalitenisz-csarnok helyett új helyszínt keresett az eseménynek, s emellett néhány fontos változtatást is bevezetett. Ezek közül talán a legfontosabb, egyben a legnagyobb indulatokat kiváltó döntés, hogy gyakorlatilag kötelezővé tették az indulást azzal, hogy az élvonalbeli csapatbajnokság következő idényében csak azok szerepelhetnek, akik most asztalhoz állnak az ob-n.

Szudi Ádámnak általában jól megy az országos bajnokságon: nem csak tavaly győzött, egyesben már négy bajnoki címe van (Fotó: WTT)

Az első pillanatra talán túlzónak tűnő szabályozásnak persze megvan az oka: az elmúlt egy-másfél évtizedben odáig jutott a sportág, hogy az országos bajnokságnak már nem volt presztízse, egy verseny volt a sok közül, a legtöbbször nem is a legjelentősebb. A mélypontot a 2022-es kiírás jelentette, amikor női egyesben 23-an, vegyes párosban 10-en, női párosban pedig mindössze 9-en, indultak… Ehhez képest már tavaly előre lépést láthattunk, a mostani szabályozással pedig sikerült elérni, hogy férfi egyesben 103-an, férfi párosban 40-en, női egyesben 47-en, női párosban 19-en, vegyes párosban pedig 37-en neveztek.

A szingapúri Grand Smash után a világranglistán kilencet előre lépő, jelenleg a 74. helyen álló Póta Georgina sérülés miatt nem indul az ob-n (Fotó: WTT)

Hogy ne csak a versenyzőkre háruljon teher, a szövetség is igyekszik megadni a módját. A versenynek otthont adó győri Olimpiai Sportpark új helyszínként a korábbiaknál több lehetőséget kínál. Amellett, hogy az első két napon 12 asztalon zajlanak a küzdelmek, a szervezők látványos betétprogramokat ígérnek, sőt a hírek szerint a WTT-sorozattól „ellesett” showelemek is színesítik a küzdelmeket. Ami pedig a motivációt illeti, a 3.5 millió forintnyi összpénzdíj biztosan nem gyengíti – minden számban a győztes 300 ezer, az ezüstérmes 200 ezer, a két bronzérmes pedig 100-100 ezer forintot kap – miként vélhetően az is nagyobb küzdelmekre sarkall, hogy a válogatott kerettagokat mindenféle előjogok nélkül a hazai ranglistán elfoglalt helyük alapján emelik ki, ez alól csak a világranglistán top 100-ban lévő kivételek, de mivel Póta Georgina sérülés miatt nem indul, ezért ez csak Madarász Dórát érinti, aki így a kiemelésnél az egyes sorszámot kapja.

Az ob pénteken 10 órakor a csoportmérkőzésekkel rajtol, a döntők pedig vasárnap 14 órakor kezdődnek.

 

„Az országos bajnokságon a válogatott keret tagjainál kiemelten figyelem a hozzáállást, s természetesen azt, milyen teljesítményt nyújtanak. Kíváncsian várom, hogy a fiatalok mire lesznek képesek a rutinosabb játékosokkal szemben, s azt is igyekszem felmérni, kinek miben kell előre lépnie.”

PINK Márk, a női válogatott szövetségi kapitánya
 

„Bízom benne, hogy keret tagjai ott lesznek a végelszámolásnál, amikor a dobogós helyekről döntő mérkőzéseket rendezik, miként az is elvárás, hogy alacsonyabban rangsorolt játékosoktól ne kapjanak ki. Ha nem is feltétlenül ez alapján döntök, de az on-n látottak részben hatással lehetnek arra is, kiket jelölök az olimpiai selejtezőre.”

LINDNER Ádám, a férfiválogatott szövetségi kapitánya

 

Barna Viktor

– Az első magyar bajnokságot 1905-ben rendezték, de akkor még csak férfi egyesben avattak bajnokot. A férfi páros 1909-ben, a női egyes és a vegyes páros 1925-ben, a női páros pedig 1929-ben került be a programba

– A legtöbb magyar bajnoki címet Farkas Gizella nyerte: egyesben 14-szer, párosban 15-ször, vegyes párosban pedig 13-sor diadalmaskodott, összesen tehát 42-szer végzett az első helyen. A férfiaknál Klampár Tibor és Jónyer István a listavezető 25-25 elsőséggel

– A asztalitenisz nemzetközi történetének legeredményesebb játékosa, a 22-szeres világbajnok Barna Viktor férfi egyesben többször volt világbajnok (5), mint magyar bajnok (3)

– Egyesben a leghosszabb sorozat Farkas Gizella nevéhez fűződik, 1940-től 1953-ig sorozatban 13-szor lett magyar bajnok (1945-ben nem rendeztek ob-t), a férfiaknál Berczik Zoltán a rekorder, 1959-től 1964-ig sorozatban hatszor lett aranyérmes

– Az idei mezőnyből Vitsek Ivánnak és Gerold Gábornak az 1900-as évekből is van magyar bajnoki címe. Az 54 éves Vitsek 1992-ben egyesben, 1989-ben Urbán Edittel, 1992-ben Braun Évával vegyes párosban győzött, míg a 46 esztendős Gerold 1999-ben Erdős Éva oldalán lett vegyes párosban magyar bajnok

Tudta?

Férfiak. Egyes: Szudi Ádám

Páros: Ecseki Nándor, Szudi Ádám

Nők. Egyes: Madarász Dóra

Páros: Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz

Vegyes páros: Ecseki Nándor, Madarász Dóra

Címvédők

 

 

Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
10 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
16 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
18 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
42 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
56 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik