Magyar búcsú vegyes csapatversenyben a cselgáncs Eb-n

2024.04.28. 11:32
Gőz Roland sem bírt szerb riválisával (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A magyar válogatott nyert mérkőzés nélkül kikapott Szerbiától vasárnap a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság vegyes csapatversenyében, így helyezetlenül zárt.

A szövetség előzetesen a férfiaknál 73 kilogrammban Szegedi Dánielt és Pongrácz Bencét, 90-ben Gőz Rolandot, +90-ben Dobos Leventét, a nőknél 57-ben Gyertyás Rózát, 70-ben Czerlau Jennifert, +70-ben pedig Sági Nikolettet nevezte.

A tavalyi Eb-n hetedik magyarok a három együttest felvonultató B-csoportban Szerbiával csaptak össze, a győztes gárdára pedig Németország várt a negyeddöntőben. A vasárnapi csatát Gőz nyitotta meg, aki vazarival vereséget szenvedett Darko Brasznjovicstól (0–1). A folytatásban Sági egy leszorításra kapott ipponnal alulmaradt Milica Zabiccsal szemben (0–2), Dobos intésekkel kikapott Bojan Doszentől (0–3), mint ahogy Gyertyás is Marica Perisicstől (0–4) – a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján. A hátralévő mérkőzéseket az ellenfél behozhatatlan előnye miatt már nem vívták meg, így Szegedi és Czerlau nem lépett tatamira.

A magyarok tehát helyezetlenül zárták a vegyes csapatversenyt, a szombaton befejeződött egyéni küzdelmekben pedig a 90 kilogrammos Tóth Krisztián révén egy ezüst-, valamint Pupp Réka (52 kg) és Pongrácz Bence (66) révén két bronzérmet szereztek a horvát fővárosban.

 

Legfrissebb hírek

Pupp sikerét hozta a szkopjei cselgáncs Ek-verseny

Egyéb egyéni
2026.09.20. 19:11

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Bor Barna: A Grand Slam-eredmények alakíthatnak a vébékeretünkön

Egyéb egyéni
2026.09.15. 09:52

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Elmaradt a bravúr a hazai cselgáncs GS második napján

Egyéb egyéni
2026.09.12. 18:46

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Cselgáncs: Vég Luca és Andrási Márton a bronzéremért küzdhet a hazai Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.09.11. 15:18

Cselgáncs: legjobbjaink lábadoznak, bizonyíthat a második vonal

Egyéb egyéni
2026.09.11. 11:12