Darts: Jehirszki György jutott ki az idei lengyelországi World Series-versenyre

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 20:19
Fotó: Facebook/PDC Hungarian Fan Club
A Tököli Darts Club játékosa, Jehirszki György jutott ki a 2024-es Poland Darts Mastersre a pénteken rendezett magyarországi selejtező megnyerésével, ezzel karrierje első, televíziós PDC-versenyén léphet tábla elé június 14-én, Gliwicében.

 

Idén második alkalommal rendezik meg a Poland Darts Masterst, mely a Professional Darts Corporation (PDC) World Series of Darts elnevezésű versenysorozatának ötödik állomása lesz június 14–15-én. Ezúttal nem Varsóba, hanem Gliwicébe utaznak a versenyzők – a 16 dartsos között ott lesz a PDC nyolc topjátékosa, a Premier League mezőnyével megegyező nevek, vagyis többek mellett a regnáló világbajnok Luke Humphries, vagy az öt World Series-döntőt megnyerő Michael van Gerwen. A maradék helyekre a kelet-európai PDC Tour Card-tulajdonosoknak rendezett, valamint a lengyel nemzeti kvalifikációról kijutók pályázhattak – és a magyarországi selejtező nyertese, tavalyhoz hasonlóan ugyanis idén is kaptunk indulási jogot a PDC jóvoltából a Poland Darts Mastersre. A 2023-as magyar kvalifikációt Major Nándor nyerte, így első, televíziós PDC-versenyén mutatkozhatott be, ám akkor az első körben búcsúzott Humphries ellen.

A 18 résztvevővel a fővárosi Smile Darts Clubban pénteken megtartott kvalifikációt a Tököli Darts Clubot erősítő Jehirszki György nyerte meg, aki így Majorhoz hasonlóan először játszhat PDC-színpadon, televíziós versenyen, és a második magyar lesz valamely World Series viadalon. Jehirszki a négy találkozójából hármon is 85 feletti átlagot hozott össze (az első körben Vida Mihály ellen 95-ig is eljutott, és 55 százalékban voltak sikeresek a dupla kiszállói), majd Rucska Józsefen és Kovács Patrikon keresztül jutott a fináléba – csak a döntőben, Strbik Péter ellen csúszott be éppen 85 alá, 84.38-as körátlagra. A fináléban Strbik azonnal breakleggel kezdett, és elhúzott 2–0-ra, 3–1-nél azonban megtorpant, és Jehirszki egymás után négy játékot nyerve átvette a vezetést, 5–3-ra már ő volt előnyben, majd kezdhetett a győzelemért. Strbik innen még képes volt egyenlíteni, de a mindent eldöntő legben Jehirszki bizonyult jobbnak.

„Tavaly számos, a Magyar Dartsszövetség által rendezett ligaversenyre jártam, azokon már éreztem, hol tartok, és milyen állapotban vagyok. Idén már próbálok a nagyobb versenyekre fókuszálni, több WDF-tornát beiktattam, valamint a European Tour-selejtezőkön is elindultam, és tervezek is az idényben – az edzésmunkát is igyekszem növelni, miközben a darts mellett dolgozom. A pénteki napot megelőzően nem voltak túl jó érzéseim, elég fáradt voltam, de az első mérkőzésem után, ahogy megnéztem a statisztikáimat, az adott egy löketet a folytatásra, és úgy is elégedett vagyok, hogy a következő meccsek már nem voltak olyan erősek. Nem gondoltam volna, hogy így lehozom a selejtezőt, ráadásul nehéz ágon voltam, Vida Mihályt, Rucska Józsefet, Kovács Patrikot és Strbik Pétert kellett legyőznöm – azt különösen nagy dolognak tartom, hogy Patrikon keresztül jutottam döntőbe, aki ma az egyik legmeghatározóbb és legjobb dartsjátékos az országban. Jelenleg nem annyira hajtom az eredményeket, nem görcsölök rá úgy, mint tavaly, tavalyelőtt, hanem kitűztem magam elé egy fejlődési célt, és azt szeretném elérni, stabilizálni. Szerintem jól alakult ez a mentális változtatás, és nagyon örülök, hiszen ez lesz az első szereplésem PDC-színpadon” – mondta lapunknak Jehirszki György.

 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik