Felújították a zalaegerszegi sportlőteret

Vágólapra másolva!
2024.05.09. 13:03
Már 2010 óta stratégiai ágazat Magyarországon a sport, ezt erősítik az infrastrukturális beruházások és a pénzügyi támogatások, amelyek a zalaegerszeg-búslakpusztai sportlőtér felújítását is lehetővé tették – mondta a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.

Schmidt Ádám a sportlőtér avatásán úgy fogalmazott: kemény küzdelem zajlik a 21. század elején azért, hogy a virtuális térből kiszakítva valódi sportteljesítményre ösztönözzék az embereket. Meg kell győzni a fiatalokat, hogy a valóságban fejlesszék a képességeiket, ne a számítógép előtt.

Az államtitkár az avatást megelőző zalaegerszegi sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a város négy, konzorciumban működő sportegyesülete 76.5 millió forint támogatást kap idén a kiemelt vidéki sportszervezeteknek szánt keretből. Míg 2021-ben még csak 17 sportszervezet részesült ilyen támogatásban, addig mára elérte a 37-et ezeknek a száma.

A Zalaegerszegi Atlétikai Club, a Zalaegerszegi Judo Sportegyesület, a Zalaegerszegi Úszó Klub és a Zalaegerszegi Birkózó Sport Egyesület számára megítélt támogatás közvetlenül csaknem 650 igazolt sportoló munkáját segíti. Ezen túlmenően azonban nagyon fontos, hogy a közösségi sportot is támogatják ezzel, hogy minél több embernek kínáljanak mozgási, sportolási lehetőséget – hangsúlyozta Schmidt Ádám.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy 2019 óta zajlott átfogó fejlesztés az Alsóerdő környezetében, ahol sport- és élménypark épült, megújították az ide vezető kerékpárutat, erdei túraútvonalat alakítottak ki és megszépült a tv-torony környezete. A búslakpusztai sportlőtér felújítására 213 millió forint állami támogatást használtak fel.

A létesítményt három zalaegerszegi sportlövész egyesület használja, de a fegyveres testületek, köztük a rendőrség, az adó- és vámhivatal, illetve a vadászkamara tagjai is igénybe veszik vizsgáztatásokhoz – tette hozzá a polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy vélekedett: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy sportoló nemzetté váljon a magyar, a rendszeres testmozgás révén egészségesebben élünk, ritkábban betegszünk meg. Nem volt véletlen a kötelező testnevelésórák bevezetése sem, sok fiatal csak ezeken az órákon mozog, de talán később kedvet kapnak a sportoláshoz is – emelte ki.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
2026.01.16. 08:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejét jelzi, hogy már a legjobb tíz kiválasztása is óriási dilemma

Egyéb egyéni
2026.01.12. 20:46

Schmidt Ádám: a magyar családoknak óriási segítség a sporttámogatás

Egyéb egyéni
2026.01.05. 15:42
Ezek is érdekelhetik