Muhari Eszter már biztosan ott lesz az olimpián

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 11:55
Kijutott az olimpiára Muhari Eszter (Fotó: Hunfencing)
A Magyar Vívószövetség a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Muhari Eszter párbajtőrben már biztos induló a párizsi olimpián.

Mint beszámoltunk róla, a magyar csapatnak nem sikerült párbajtőrben kvalifikálni a nyári olimpiára, így egyéniben lehetőség nyílt egy sportolónknak a világranglistán elfoglalt helye alapján bejutni a játékokra. Ez eredetileg Kun Annának sikerült, ám a doppingvétségei miatt eltiltást kapott, így a megüresedő helyet Muhari Eszter kapta meg. 

Ez önmagában még nem lett volna elég, viszont Kun után a 22 éves, négyszeres egyéni magyar bajnok vívó a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) listájának 13. helyén, tehát az európaiak között az élen áll, amely a Magyar Vívószövetség szerdai tájékoztatása szerint szerint immár hivatalosan is kvótát ér. 

„Rendkívül kettős érzések vannak bennem az elmúlt hónapokkal kapcsolatosan, ami néha a teljesítményemre is hatással volt, bármennyire küzdöttem ellene. Viszont most hatalmas kő esett le a szívemről, és nagyon szeretnék jól szerepelni az olimpián. A történtekről eddig sem nyilatkoztam, többet ezután sem szeretnék” – idézte Muharit a szövetség honlapja. 

Egyéb egyéni
2024.05.29. 08:29

Párizs 2024: már Muhari Eszter áll kvótás helyen a FIE kvalifikációs listáján

Az egyéni kvalifikációban szakáganként tíz hely talál gazdára olyan országok vívói körében, amelyek csapatban nem szereztek kvótát.

 

 

Legfrissebb hírek

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Vívó-vb: Nagy Blanka a nyolcaddöntőig jutott női párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:30

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Férfi tőrben és női párbajtőrben minden magyar főtáblás a tbiliszi vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.22. 14:07

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29
Ezek is érdekelhetik