Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor harmadik helyen végzett Cagliariban

2024.05.25. 17:52
Harmadik lett Lehmann Csongor (Fotó: Facebook/Magyar Triatlon-szövetség)
Lehmann Csongor bronzérmet nyert a triatlonosok világbajnoki sorozatának idei második versenyén, szombaton Cagliariban.

 

A nemzetközi szövetség eredményközlő oldala szerint a biztos olimpiai résztvevőnek mondható 25 éves magyar sportoló az ötkarikás távon – 1,5 kilométer úszás, 40 kilométer kerékpározás, 10 kilométer futás – rendezett viadalt 1:40:27 óra alatt teljesítette, és 43 másodperccel maradt el a tokiói nyári játékokon egyéniben ezüst-, vegyesváltóban aranyérmes brit Alex Yeetől, aki megnyerte a versenyt.

Lehmann az úszás után hatodik volt, majd a kerékpározás során feljött az élmenőkre, és a futásra az élbolyban, harmadikként váltott. Ezt a pozíciót aztán a célba érkezésig sikerült megőriznie, a győzelemért pedig Yee és az új-zélandi Hayden Wilde vívott nagy csatát, melyből mindössze két másodperces előnnyel került ki nyertesen a brit triatlonos.

Az olimpiai részvételért még versengő másik három magyar induló közül Dévay Márk a 23., Faldum Gábor a 26., Bicsák Bence pedig a 43. helyen végzett a 60 fős mezőnyben.

Az olimpiai bajnoki címvédő, norvég Kristian Blummenfelt 1:44:30 órás idővel a 31. pozícióban zárt.

Az olimpiai kvalifikációs rangsort hivatalosan hétfőn zárja le a nemzetközi szövetség.

TRIATLON
Világbajnoki sorozat, Cagliari
1. Alex Yee (brit) 1:39:44 óra
2. Hayden Wilde (új-zélandi) 1:39:46
3. Lehmann Csongor 1:40:27
...23. Dévay Márk 1:43:11
...26. Faldum Gábor 1:43:41
...43. Bicsák Bence 1:46:23

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: Szilágyi Tamás és Zelinka Gabriella nyerte a hosszútávú triatlon ob-t

Egyéb egyéni
2026.08.09. 19:00

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Lehmann Csongor: Nagyon jó ütemben kezdtük el ezt a csapatot építeni

Egyéb egyéni
2026.08.02. 21:20

A Kis Tri Team SE és a Sportathlon sikere az elitmezőnyben a triatlon váltó ob-n

Egyéb egyéni
2026.08.02. 13:52

Egy szaúdi triatlonost hat évre eltiltott az ITA

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:14

Triatlon sprint Eb: aranyérmes a magyar vegyes váltó

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:06

Triatlon: a 22 éves Hóbor Zalán két éremmel gazdagodott Elblagban

Egyéb egyéni
2026.07.31. 21:04

Erős magyar triatloncsapat a lengyelországi Eb-n is

Egyéb egyéni
2026.07.30. 21:45