Pelle István és a magyar tornasport első olimpiai aranyérmei – ötkarikás történetek

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 09:38
null
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

Amszterdamban még nem alkotott maradandót Pelle István – a pályafutása során összesen 41 országos bajnoki címet szerző tornász az 1928-as olimpiai bemutatkozásakor a magyar csapattal összetettben tizedik lett, egyéni összetettben azonban nem jutott be a legjobb húsz közé, ahogy a korláton kívül (amelyen holtversenyben 17.-ként zárt) egyik szeren sem az öt megrendezettből. Aligha volt sejthető, hogy négy évvel később Pelle szerzi meg a magyar tornasport első ötkarikás aranyérmeit…

Az áttörést a hat ország részvételével megrendezett 1930-as luxemburgi világbajnokság hozta el, amelyen nyújtón maximális pontszámmal múlt felül mindenkit, és legjobb magyarként kilencedik lett egyéni összetettben 25 éves korában.

Az Országos Társadalombiztosító Intézetben alacsony bérért dolgozó, nehéz anyagi körülmények között élő, a tornaszövetséggel nemegyszer konfliktusba kerülő Pellének aztán 1932 és Los Angeles tartogatta a legnagyobb sikereket: olimpiai bajnoki címet nyert talajon és lólengésben, ezüstérmes lett korláton és egyéni összetettben is a második helyen zárt. Kilenc szer versenyeit rendezték meg ezen a játékokon, Pelle hétben indult el és valamennyiben a legjobb tíz között végzett, leszámítva a gyűrűgyakorlatot.

Azonban csak rövid ideig ünnepelték az újságok a teljesítményét: az év végén újabb összetűzéséről cikkeztek a szövetséggel, mert a honi szervezet nem nézte jó szemmel, hogy fizetségért bemutatókon jelent meg, és fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene. A vita elfajult, Pelle később azt kérte, töröljék a szövetségi versenyzői nyilvántartásból, és nem vett részt az 1934-es világbajnokságon – amelyet Budapesten rendeztek. Később visszatért, de távolléte a sportágtól kihatott az 1936-os berlini olimpiai szereplésére is, nem tudott a dobogó közelébe kerülni sem összetettben, sem az egyes szereken.

Pelle István hamarosan végleg felhagyott az élsporttal, 1936-ban jogi diplomát szerzett, a második világháború után Argentínában telepedett le és artistaként kereste kenyerét, jellegzetes bemutatói közé tartozott a fejen állva hegedülés és éneklés. Buenos Airesben hunyt el 1986-ban, 78 évesen.

 

Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
5 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28
Ezek is érdekelhetik