Gyász: elhunyt az Életmű-díjas sportújságíró, Fábián István

K. B.K. B.
2024.07.08. 17:24
Fábián István
Elhunyt Fábián István, Életmű- és Nívódíjas sportújságíró, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) korábbi elnökségi tagja.

 

Fábián István 1946-ban született Sarkadon, de gyermekéveit Gyulán töltötte. Az eredetileg vízműtechnikus szakember húszévesen a Gyulai Hírlap külsőseként indult pályája. A legtöbb időt a Békés Megyei Népújságnál, majd jogutódjánál a Békés Megyei Hírlapnál töltötte, ahonnan 38 év után, 2007-ben vonult nyugdíjba.

Az elmúlt évtizedekben dolgozott a legendás Körkapcsolás csabai hangjaként a Magyar Rádió, az MTV, majd a Szabad Európa Rádió, közelmúltig pedig a Magyar Katolikus Rádiónál külső munkatársként.

A Nemzeti Sportot és jogelődjét 28 évig tudósította. Moszkvától Atlantáig számos olimpián dolgozott. A Magyar Újságírók Országos Szövetségtől megkapta az Aranytoll kitüntetést, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSZÚSZ) Életmű-díjban részesítette, 2009-ben. Négy évvel korábban – eddig egyedüli külsősként – a Magyar Rádió Nívódíjjal tüntette ki.

A beol.hu gyászhíréből az derül ki, hogy Fábián István nemrégiben szívproblémákkal küzdött, műtéten esett át, de már nem épült fel.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
2026.08.12. 14:22

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21