Párizs 2024: a tervek szerint halad a magyar triatlonosok felkészülése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 14:41
Fotó: Magyar Triatlon Szövetség/Facebook
A tervek szerint halad a magyar triatlonosok felkészülése a párizsi olimpiára, akik már azt is tudják, hányas rajtszámmal állhatnak majd rajthoz a francia fővárosban.


A hazai szövetség hétfői beszámolója szerint Kuttor-Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence és Lehmann Csongor is megkapta már a rajtszámát: a 48-ast, az 52-es és az 53-ast. Eldőlt az is, hogy milyen helyet kapnak a depóban. Kuttor-Bragmayer szerint „nem rossz” a pozíciója, az újoncként induló Lehmann is elégedetten nyilatkozott, ugyanis közel lesz a bejárathoz, így nem kell majd hosszasan tolnia a kerékpárt.

A tokiói játékokon 7. Bicsák jelenleg a maximális erőnlét megszerzésén dolgozik, öt hetet tölt a francia hegyekben 1800 méteres magasságban, és elmondása szerint egyre jobban mennek neki az edzések.

Kuttor-Bragmayer és Lehmann rajthoz áll vasárnap a tiszaújvárosi világkupán. Előbbi nem vesz vissza a kemény edzésekből, de formája alapján mégis bízik benne, hogy összejöhet számára egy dobogós helyezés a legrangosabb magyarországi viadalon. Tiszaújváros után pedig Hamburgban is versenyez, ahol a Párizsról épphogy lemaradó magyar csapat próbál elcsípni egy előkelő helyezést a vegyes váltók világbajnokságán.

Lehmann szintén magaslaton készült az utóbbi időszakban, nemrég tért haza Lignanóból, „útközben” pedig megnyerte Zalaegerszegen a sprint távú magyar bajnokságot. Tiszaújvárosban pedig szeretné megismételni a tavalyi vk-sikert, majd a versenyt követően visszatér az olasz Alpokba.

A triatlon futamok kiemelt figyelmet kapnak a párizsi olimpián, mivel a város legszebb és egyben legismertebb részein zajlik majd a verseny. A Szajnában, illetve a folyó partján, a hídjain és a világ egyik legismertebb sugárútján, a Chamsp Élysées-n jelölték ki a pályát. A szervezőknek egy hónapjuk maradt arra, hogy minden szempontból garantálni tudják a megfelelő körülményeket – médiaértesülések szerint ugyanis a folyó vízminősége még továbbra sem alkalmas a versenyzésre.

 

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
5 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
8 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik