A láng fellobbant, elkezdődött a budapesti sakkolimpia!

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 20:59
Schmidt Gábor, Polgár Judit és Arkagyij Dvorkovics meggyújtja a lángot (Fotó: Koncz Márton)
Ünnepélyes körülmények között lobbant fel a szeptember 23-ig tartó 45. sakkolimpia lángja a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A századik születésnapját ünneplő Nemzetközi Sakkszövetség elnöke beszédében a sportág társadalmi szerepét hangsúlyozta, a Magyar Sakkszövetség első embere pedig megtalálta a sakk definícióját.

 

EGYMÁST VÁLTOTTÁK a dinamikus, méltóságteljes zenei produkciók és a nagyívű beszédek a budapesti Sakkolimpia ünnepélyes megnyitóján a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Először a neves francia zongorista és dalszerző, Jason Kouchak előadását figyelhette a közel kétezer sakkozó, majd Schmidt Gábor következett. A sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a versenyszinten űzött sakk története hosszú időre nyúlik vissza, Magyarország pedig kiemelkedő versenyzőkkel és módszerekkel járult hozzá a fejlődéshez.

A századik születésnapját ünneplő Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Arkagyij Dvorkovics a legendás magyar sakkozók méltatása mellett a sportág társadalmi szerepére hívta fel a figyelmet, majd hivatalosan is megnyitotta a budapesti olimpiát.

 

Jason Kouchak és Vincze Lilla duettjét követően pedig megérkezett a fáklya, amit a sakktörténelem legjobb női játékosa, a kétszeres olimpiai bajnok Polgár Judit vitt fel a színpadra, a láng meggyújtásban pedig Dvorkovics és Schmidt is közreműködött.

Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakkszövetség elnöke mondta az utolsó beszédet, egy régi kérdést megválaszolva elmondta mi is a sakk: „amikor beléptem játszmák helyszínéül szolgáló csarnokba és elképzeltem, hogy mennyi ember ül majd csöndben, mindenki figyel, rájöttem, a sakk egy vallás. Misztikummal, tudással, istenséggel”.

Nyílt torna. 1. csapat: 1. tábla: Rapport Richárd, 2. Lékó Péter, 3. Sjugirov Sanan, 4. Berkes Ferenc, tartalék: Gledura Benjámin. Szövetségi kapitány: Ács Péter. 2. csapat: 1. tábla: Kozák Ádám, 2. Bánusz Tamás, 3. Prohászka Péter, 4. Antal Gergely, tartalék: Papp Gábor. Szövetségi kapitány: Medvegy Zoltán. 3. csapat: 1. tábla: Kántor Gergely, 2. Krstulovic Alex, 3. Juhász Ágoston, 4. Karácsonyi Gellért, tartalék: Vanczák Tamás. Szövetségi kapitány: Gonda László

 

Női torna. 1. csapat: 1. tábla: Gaál Zsóka, 2. Hoang Thanh Trang, 3. Terbe Julianna, 4. Papp Petra, tartalék: Lázárné Vajda Szidónia. Szövetségi kapitány: Ifj. Fodor Tamás. 2. csapat: 1. tábla: Mihók-Juhász Barbara, 2. Lakos Nikoletta, 3. Karácsonyi Kata, 4. Demeter Dorina, tartalék: Terbe Zsuzsanna. Szövetségi kapitány: Galyas Miklós. 3. csapat: 1. tábla Sulyok Eszter, 2. Tóth Lili, 3. Gömböcz Zsófia, 4. Nandin-Erdene Davaademberel, tartalék: Sipos Stefánia. Szövetségi kapitány: Csonka Balázs

A magyar csapatok

 

 

Legfrissebb hírek

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Irka-firka, avagy szójátékok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.01.27. 23:51

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52

Sakk: Karácsonyi Kata és Palczert Mátyás az U20-as bajnok

Utánpótlássport
2026.01.12. 16:00

Gaál Zsóka kilencedik lett a gyorssakk Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.01.12. 09:13

Sakk: a FIDE is méltatja a Karácsonyi testvérek csúcsszimultánját

Egyéb egyéni
2026.01.06. 13:36

Sakk: a vb-részvétel is tét az U20-as országos bajnokságon

Utánpótlássport
2026.01.05. 09:03

Carlsen duplázott, a nőknél Aszaubajeva nyert a villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik