Tadej Pogacarral 2030-ig szerződést hosszabbított az UAE

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.10.24. 18:07
Tadej Pogacar (Fotó: Getty Images)
Az UAE csapat 2030-ig szerződést hosszabbított az országúti kerékpáros-világbajnok Tadej Pogacarral.

 

„Ez a csapat az otthonommá vált az utóbbi öt évben, nem tudnám elképzelni magam máshol. Itt éltem át pályafutásom legjobb pillanatait” – idézte az UAE honlapja a 26 esztendős szlovén klasszist, aki 2019-ben a ljubljanai kontinentális csapatból, a 2017-es Tour de Hongrie harmadik helyezettjeként szerződött az UAE-be. Idén Giro d'Italiát és Tour de France-ot nyert – a Vuelta a Espanán nem indult –, világbajnok lett, és a Monumentumok közül a Liege-Bastogne-Liege-en, valamint a lombardiai körversenyen diadalmaskodott. – „Izgatottan tekintek a jövőbe, ez a csapat nyújtja a legjobb esélyt, hogy győzelmekért harcoljak, pontosan ez az, amit tervezek.”

A naptári évet tekintve Pogacar 11 versenyt teljesített, a mérlege kilenc siker, illetve egy harmadik és egy hetedik hely. A szakaszokat és az összetett elsőségeket figyelembe véve 25 győzelemmel fejezte be az évadot, amivel beérte az olasz Alessandro Petacchit, aki 2005-ben ugyancsak 25 sikerrel zárt. A XXI. században így övék az egy naptári évre vonatkozó rekord.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59