Gyász: elhunyt a korábbi világbajnok sznúkeres

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2024.12.02. 11:27
Griffiths a selejtezőből indulva lett világbajnok (fotó: Getty Images)
Hosszú, súlyos betegség után 77 éves korában elhunyt Terry Griffiths, aki 1979-ben világbajnoki címet nyert sznúkerben, majd később sikeres edző volt.

Fia, Wayne a Facebookon számolt be Terry Griffiths haláláról, a 77 éves egykori klasszis hosszú ideje demenciától szenvedett.

A walesi Griffiths több amatőr trófea megnyerése után 1978-ban állt profinak, és mindössze második profi tornáján megszerezte az 1979-es világbajnokság indulási jogát. Griffiths remekelt a vb-n, Dennis Taylort legyőzve mindössze a második olyan sznúkeres lett, aki a selejtezőből indulva világbajnok lett. Ez előtte csak Alex Higginsnek (1972), utána pedig Shaun Murphynek (2005) sikerült.

Griffiths 1984 és 1992 között sorozatban kilencszer volt legalább negyeddöntős, de újabb döntőt már csak egyszer, 1988-ban vívott, amikor kikapott Steve Davistől.

1996-ban bejelentette visszavonulását, majd a következő világbajnokság idejére rövid ideig visszatért. Később neves játékosok edzője volt, így Mark Allen, Ali Carter, Marco Fu, Barry Hawkins, Stephen Hendry, Stephen Maguire, Joe Perry és Mark Williams felkészülését is irányította.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43