A női kerekesszékes vívóválogatott lett az Év fogyatékos csapata

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2025.01.13. 21:54
Fotó: Árvai Károly
A női kerekesszékes vívóválogatott lett az Év fogyatékos csapata a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán. Az elismerést hétfő este, a budapesti Operaházban nyújtották át.

A párizsi paralimpiai játékokon ezüstérmes női kerekesszékes vívóválogatott, amely ugyanitt tavasszal Európa-bajnok lett, megérdemelten kapta meg az Év fogyatékos csapatának járó díjat. A csapat tagjai Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Nádasdy Anna és Veres Amarilla.

„Nagyon nehéz ilyenkor megszólalni. Öröm újra itt lenni, és hogy ezt a díjat megint a kezünkben foghatjuk. Sokáig az is kérdéses volt, hogy részt tudunk-e venni a paralimpián, de a csapatunkban óriási erő van, és végül minden nehézséget legyőztünk, az év legfontosabb viadalán pedig ezüstéremig jutottunk. Köszönjük az edzőinknek, a támogatóinknak, hogy végig mellettünk voltak” – mondta a csapat nevében Krajnyák Zsuzsanna, miután átvette a díjat Szabó Lászlótól, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökétől, a gála kreatív producerétől.

 

Legfrissebb hírek

Élsportolói díjakat adtak át Békéscsabán

Egyéb egyéni
2026.01.28. 16:54

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:31

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
2026.01.13. 15:27

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

Szatmári András: Felforgatott csapattal nyertünk

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:37

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
2026.01.13. 09:06

Nyéki Balázs: A csapat miatt jobban aggódtam

Vízilabda
2026.01.13. 07:14

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert lett az év férfi sportolója

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:42
Ezek is érdekelhetik