A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.03.21. 08:56
„Elment a Krónikás” címmel a Kincsem Park honlapja is megemlékezett a csütörtökön 70 évesen elhunyt kollégánkról, Budai Miklósról.

„Több mint öt évtizede a versenylovak bűvöletében élt, munkájával jelentősen hozzájárult szeretett sportunk népszerűsítéséhez hazánk egyetlen sportnapilapjában, a Nemzeti Sport munkatársaként. Megbecsülését, szakmai sikereit jól jelzi, hogy minden nagy lóversenyesemény előtt két teljes oldalon esélyeket latolgatott, tájékoztatta az olvasókat. Megbízható, pontos, csendes, szerény, mértéktartó ember volt, a Kincsem Park Média-díjjal ismerte el munkáját és segítségét” – írja Budai Miklósról a kincsempark.hu.

A Kincsem Park megalapításának 100. évfordulójára készülő, még meg nem jelent könyvbe Budai Miklós is írt, ebből idézett a honlap az írásában, kiemelve, hogy „régivágású újságíróként az elsők között volt, aki jóval a lapzárta előtt küldte el a kiadványba szánt anyagát”.

Idézet „A ring varázsa” címet kapó írásából:

„Feketéllett a tömeg a Kerepesi úton az egyik decemberi ügetőversenynap előtt. Ha ennyien mennek ki a pályára, ezt nekünk is látni kell – gondoltuk barátaimmal és mint középiskolások, élvezve a téli szünetet, már ott is voltunk az Évnyitó Díjon! Történt mindez 1971-ben. Annyival nem lehet kifejezni, hogy nagyon tetszett, fantasztikus volt az egész világ. Kétszer még el is találtuk a befutót három forintos alapon. Annak ellenére, hogy negatív pénzügyi mérleggel zártunk, eldöntöttük, itt a helyünk…

Gyorsan kiismertük magunkat, idős turfrókák olykor még jószándékúan segítettek. Élveztünk minden futamot, és egyre többször osztozhattunk nyereményen.

Ám, ahogy az akkori reklám hirdette: »Egész évben ügető, tavasztól őszig galopp«, mi sem volt természetesebb, minthogy egy áprilisi vasárnapon már a galopp-pályán nézelődtünk. A tömeg, a látvány, a nyüzsgés elvarázsolt bennünket, annak ellenére, hogy egyetlen futam befutóját sem találtuk el. A súlyok viszonyításával nehezebben birkóztunk, mint az ügetőn az időeredmények összevetésével. Persze aztán ebbe is beletanultunk, és azt is kitapasztaltuk, hogy a kevesebb súly nem jelent nagyobb esélyt, sőt!”

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:34

Elhunyt Budai Miklós, lapunk munkatársa

Évtizedeken át szolgálta a Képes Sportot, a Nemzeti Sportot, nyugdíjba vonulása előtt Sportfogadás című mellékletünk szerkesztőjeként dolgozott.

 

Legfrissebb hírek

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik