Nagy Péter: A magyar súlyemelésnek nincs még négy éve

2025.03.11. 20:41
Fotó: Nagy Péter/FB, archív
Nagy Péter, a húszszoros magyar bajnok súlyemelő volt a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorának a vendége. A beszélgetés alatt szóba került a sportág szeretete, az aktuális versenyeredmények és az is, hogyan lehet a fiatalok számára vonzóvá tenni a súlyemelést.

„A magyar súlyemelésnek nincs még négy éve” – fogalmazott az elnökjelölt a Nemzeti Sportrádióban a Magyar Súlyemelő-szövetség március végi tisztújítása kapcsán, ahol a 39 éves sportoló jelölteti magát elnöknek. A műsorban Nagy Péter ismertette a programot, amivel készül megválasztása esetén. 

A regnáló elnök Dobos Imre korábban úgy fogalmazott, hogy nem tervez újraindulni, ám a körülmények azóta megváltoztak. A műsorból kiderül, hogyan nyilatkozott a jelenlegi sportvezető, és hogy hogyan fogadta a hírt Nagy Péter.

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

„Ha most nem látja be a tagság, hogy változásra van szükség, akkor hátra kell dőlni és végignézni, miként omlik össze teljesen a magyar súlyemelés.”

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2026.07.01. 09:12