Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

B. M.B. M.
2025.03.14. 20:49
Novák Károly Eduárd (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Románia első paralimpiai bajnokát, a korábbi sportminiszter Novák Károly Eduárdot választották pénteken a Románia Nemzeti Paralimpiai Bizottságának elnökévé. A 48 éves csíkszeredai sportember a szavazás második körében 20:16-os szavazataránnyal múlta felül Ciprian Anton sepsiszentgyörgyi kerekesszékes teniszezőt.

 

A sportkarrierjét gyorskorcsolyázóként kezdő Novák Károly Eduárd 1996-ban egy autóbaleset nyomán vesztette el egyik lábfejét. Felépülése után kezdett el kerékpározni, szülővárosában saját klubot is alapított, parasportolóként pedig pálya és országúti versenyeken is indult. 2004-től kezdődően hat alkalommal vett részt a Paralimpiai Játékokon, három ezüstérem mellett 2012-ben, Londonban felért a csúcsra a 4000 méteres egyéni üldözőverseny megnyerésével. Egészen tavalyig ez volt Románia egyetlen paralimpiai bajnoki címe.

Sportvezetőként előbb a Román Kerékpáros-szövetség elnöke lett, majd a 2020-as választások után az RMDSZ sportminiszternek jelölte és három éven keresztül volt a bukaresti kormány tagja. Amikor idén januárban a paralimpiai bizottságot 2009 óta vezető brit Sally Wood Lamont lemondott elnöki tisztségéről, Novák bejelentette, indul a választáson, „hogy tovább küzdjön a román sportért”. Megválasztása után pedig Facebook-oldalán azonnal köszönetet mondott támogatóinak.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59