Súlyemelés: nem sikerült megejteni az átadás-átvételt

2025.03.31. 14:50
Nagy Péter (jobbra) Szegeden kezdte az első munkanapját (Fotó: Kovács Péter)
Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) szombaton megválasztott elnöke új minőségében a hétfőt, első munkanapját otthon, Szegeden kezdte.
Egyéb egyéni
2025.03.31. 09:42

Nagy Péter: Ez a győzelem felér az olimpiai szerepléssel

„Nekem nem a hatalom megtartása lesz a lényeg, a magyar súlyemelésért szeretnék tenni.”

„Itt tartottunk vezetői megbeszélést, s majd holnap, kedden próbáljuk meg Pesten rendezni a dolgainkat, túljutni az első, legfontosabb teendőkön” – mondta az MTI-nek a 39 éves szegedi sportember, akit viharos közgyűlésen, 46:38-as szavazati aránnyal választottak meg a küldöttek az MSSZ első emberének az eddig regnáló elnökkel, Dobos Imrével szemben.

A válogatottságtól elköszönt, de versenyzőként változatlanul aktív, ólomsúlyú olimpiai hetedik helyezett, Eb-bronzérmes Nagy Péter a szombati tisztújítás után rögtön több nehézséggel is szembesült a Magyar Sport Házában.

„Szerettem volna az ilyenkor szokásos átadás-átvételt megejteni, de nem sikerült. Az irodába ugyan bejutottunk, mert az ott dolgozó munkatársaknak volt kulcsuk, de Takács Mária főtitkár elviharzott, mondván, a közgyűlésen elvesztette a telefonját, vagy ellopták tőle, amivel a banki utalásokat el lehet intézni. Így aztán a hivatali átadás-átvétel nem történt meg, talán majd kedden sikerül. Mindenesetre segítséget és találkozót kértem a sportállamtitkárságtól, hogy a helyzet megoldódjon, mert a szövetséget működtetni kell” – mondta az új elnök, akire az a feladat is vár, hogy mielőbb új elnöksége legyen, miután a régi testület egyetlen tagja sem kapott bizalmat a változásra szavazó közgyűléstől.

Nagy Péternek megvannak a jelöltjei az új vezető testületbe, de időpontot nem mondott, hogy mikorra fogja tudni összehívni az elnökségválasztó fórumot.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
5 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
Tegnap, 7:14

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:56

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Francia Alpok 2030: megvan az ideiglenes elnök

Téli sportok
2026.09.14. 12:25

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2026.07.01. 09:12