Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 23:28
null
Chris Dobey nyerte meg a rotterdami fordulót (Fotó: Getty Images)
Chris Dobey mindhárom mérkőzésén 100 pontos átlag feletti teljesítménnyel nyerte meg a PDC darts Premier League rotterdami fordulóját.

A negyeddöntőben két döntő leges drámát láthattunk. A hazai közönség előtt szereplő Michael van Gerwen veszített így Stephen Bunting ellen, míg a világbajnoki címvédő Luke Littler 145-ös kiszállóval menekült meg Rob Cross-szal szemben. Utóbbi meccsen Littler 108.56-os pazar körátlaggal nyert, míg Cross még ennél is jobb, 110.15-ös átlaggal esett ki…

Chris Dobey az első körben a világelső Luke Humphriest és az elődöntőben Nathan Aspinallt is 100 pontos átlaggal győzte le, míg Bunting a négy között drámai csatában verte meg Littlert. Utóbbi találkozón Bunting 5–2-re vezetett, Littler innen egyenlített. A döntő legben Littler éppen hogy elrontotta a 138-as kiszállót – D20, D20 után drót mellé, sima 9-es szektorba dobta a nyilat –, Bunting viszont kihasználta a lehetőséget, és megnyerte meccset 70-ről.

A döntőben Bunting nyerte meg az első leget, de erre Dobey sorozatban öt pontot szerzett, és egy lépésre került a győzelemtől. Bunting még egy játékot megnyert, ám a nyolcadik legben Dobey lezárta a meccset.

Dobey a PL-sorozat idei hatodik tornagyőztese, már csak Van Gerwen és Cross nem nyert fordulót.

DARTS
Premier League, alapszakasz, 11. forduló, Rotterdam
Negyeddöntő
Chris Dobey (angol, 100.49)–Luke Humphries (angol, 90.17) 6–3
Gerwyn Price (walesi, 94.19)–Nathan Aspinall (angol, 97.02) 3–6
Stephen Bunting (angol, 99.76)–Michael van Gerwen (holland, 89.86) 6–5
Luke Littler (angol, 108.56)–Rob Cross (angol, 110.15) 6–5
Elődöntő
Dobey (100.67)–Aspinall (90.03) 6–2
Bunting (106.43)–Littler (101.39) 6–5
Döntő
Dobey (101.84)–Bunting (97.12) 6–2

 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Ő lesz minden idők legjobb dartsjátékosa? Porté Luke Littlerről

Képes Sport
2026.01.12. 13:00

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23
Ezek is érdekelhetik