NS-jótékonyság: Guzi Blanka is fut a beteg gyermekekért

SZ. R.SZ. R.
2025.04.02. 10:05
Guzi Blanka (középen) is ott lesz a futáson (Fotó: Facebook/supersumalapitvanymiskolc)
A Supersum közhasznú alapítvány az idén hetedik alkalommal rendezi meg jótékonysági futását. Az április 12-ei esemény célja, hogy a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ onko-haematológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának betegeit segítsék két létfontosságú, 10 millió forint összértékű orvosi eszköz – egy őssejtfagyasztó szekrény és egy lamináris box – beszerzésével, amelyek elengedhetetlenek a gyógyításhoz.

A közösségi futásra április 12-én reggel 8 órától lehet regisztrálni a miskolci Szent István téren, a közös bemelegítés és a megnyitó után 10 órától következik az 1500 méteres futás – a program része még a tombola és két jótékonysági koncert is. 

A nevezési díj 2000 forint, de átutalással is lehet segíteni az alapítványt a cél elérésében. A jótékonysági futáshoz Guzi Blanka    olimpiai negyedik, világbajnoki ezüstérmes öttusázó, a DVTK sportolója is csatlakozott, ő lesz az esemény fővédnöke.

 

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
5 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09