Péni István bronzérmes a puskások összetett számában Limában

Vágólapra másolva!
2025.04.17. 20:45
null
Fotó: Árvai Károly
Péni István a harmadik helyen végzett a férfi puskások 50 méteres három testhelyzetű versenyszámában a Limában zajló sportlövő-világkupaversenyen.

 

A hazai szövetség beszámolója szerint a magyar lövő az alapversenyben térdelőhelyzetben 197 körig jutott, a fekvőben nem hibázott, a maximális 200-ból 200 kört ért el, az állóban pedig 196 körrel zárt. Összességében 593 körrel és 40 belső tízessel az első helyen került a nyolcas döntőbe, ahová rajta kívül két kínai, valamint egy-egy cseh, kazah, svájci, osztrák és norvég jutott be.

A 3x15 lövéses fináléban a világ- és Európa-bajnok Péni a térdelő testhelyzetben 153.5 kört ért el, ezzel a harmadik helyen állt a későbbi aranyérmes cseh Jirí Privratsky (154.5) és a végül másodikként záró norvég Henrik Larsen (154.3) mögött. A fekvő lövészetben előbb cseh, majd norvég ellenfelét is megelőzte és az állóra 0.8 körös előnnyel fordult. Az utolsó rész komoly izgalmakat hozott: az első öt lövés után Péni előnye három tizedre csökkent, újabb öt kísérletet követően Larsen, Privratsky, Péni volt a sorrend, végül a magyar olimpikon négy kilencessel zárt, így nem tudott előzni, 449.4 körrel lett harmadik. Privratsky 462.8, Larsen 461.6 körrel zárt.

A perui vk-versenyen Péni István egyedüliként képviseli a magyar színeket.

 

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik