Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 21:04
Sándorházi a négy között folytathatja (Fotó: bwfbadminton.com)
Mint beszámoltunk róla, Sándorházi Vivien történelmet ír a dániai tollaslabda Európa-bajnokságon, hiszen ő az első magyar, aki Eb-elődöntőbe jutott. A 24 éves versenyző a legjobb nyolc között három szettben győzte le spanyol ellenfelét, így már biztosan érmes. A sporttörténelmi győzelem után a Nemzeti Sportrádiónak beszélt érzéseiről és a mérkőzésről.

 

„A szövetségtől úgy értesültem már a csütörtöki győzelmem után, hogy már azzal is történelmet írtam, hogy a nyolc közé jutottam, így aztán még jobban örülök az újabb sikernek, hiszen mégis csak egy éremről beszélünk, úgyhogy nagyon boldog vagyok – kezdte Sándorházi Vivien az élménybeszámolót az Eb-ről. – Az első meccsemet a második kiemelt ellen játszottam volna, de ő sérülés miatt nincs itt a tornán, így játék nélkül kerültem a legjobb tizenhat közé. Ha szerencséje van az embernek, az nem feltétlenül elég a sikerhez, azzal még élni is kell tudni, úgyhogy éppen ezért a következő nap igyekeztem kizárni, hogy ez egy Eb, csak arra koncentráltam, hogy a legjobb játékommal tudjak előrukkolni. Ez aztán sikerült is, de ma még nehezebb volt, mert ma már az érem forgott kockán, ezért próbáltam még inkább kizárni, hogy milyen versenyen is vagyok. Sikerült, de még most sem igazán hiszem el, hogy érmes vagyok.”

Sándorházi kitért a negyeddöntőjére is, amelyet döntő játszmában nyert meg a spanyol Clara Azurmendi ellen.

„Az első szettben jobban elkaptam a fonalat, olyan taktikával játszottam, ami az ellenfelemnek annyira nem feküdt, így azt magabiztosan nyertem. A másodikban viszont ő váltott és én erre nem tudtam időben reagálni, ezért végül, ha szorosan is, de 21–19-re ezt elvesztettem. A harmadikban igyekeztem mindent elfelejteni és csak arra koncentráltam, hogy ez egy új játszma, amiben a végsőkig küzdeni kell és végül fizikailag sikerült bedarálni az ellenfelemet, mert az volt a taktikám, hogy mindent befutok, és minden labdát bent tartok, aztán meglátjuk, mire lesz ez elég. Egy idő után éreztem, hogy mentálisan is egyre nagyobb fölényben vagyok, így végül összejött a győzelem” – avatott be a részletekbe a 24 éves tollasozó.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG.

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

NS-nyelvművelés: itt a kilenc magyar megfelelő az idegen kifejezésekre

Egyéb egyéni
2026.01.22. 17:30

„A pici, aranyos, nagyon ügyes gyerekből lett egy érett futballista” – a Soroksár sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 20:24

Báder Márton: Nagy siker lenne huszonnyolc év után kijutni a női világbajnokságra

Kosárlabda
2026.01.19. 19:43

Mészöly Géza: Bánom, hogy nem maradhattam akkor Újpesten, talán ők is

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik