Minden igényt kielégítő fejlesztések valósultak meg a Sportkórházban

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 16:45
null
Schmidt Ádám (Fotó: Dömötör Csaba)
A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának háttérintézményeként működő Országos Sportegészségügyi Intézet megújult egységeinek ünnepélyes átadásán a Nemzeti Sportot is körbevezették.

1952 óta áll a magyar sport sikerei mögött az Országos Sportegészségügyi Intézet, hétköznapi nevén a Sportkórház. A Karolina úton található létesítménynek a kétharmada, azaz több mint 7000 négyzetméter újult meg az elmúlt években. A sportorvosi szakemberek innentől a legmodernebb körülmények és a legkorszerűbb feltételek mellett tudják elvégezni a sportolóink által igényelt egészségügyi ellátásokat és beavatkozásokat.

„A gyógyuláshoz idő kell, de szükség van lehetőségre is, ehhez immár minden rendelkezésére áll a magyar sport vertikumának – kezdte köszöntőjét részben Hippokratész szavaival Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. – Nemrég még szürreálisan nehéz körülmények között kellett a Sportkórház munkatársainak dolgozni, a sportolók pedig nem a szolgáltatás színvonala, hanem az olyan rossz körülmények, mint a dohos fal miatt mentek be vonakodva hozzájuk.”

Fotó: Dömötör Csaba

A sportvezető kiemelte, hogy ugyan a napi edzésmunkát senki helyett nem tudják elvégezni, nekik a sportállamtitkárságon az a feladatuk, hogy minden lehetőséget a legmagasabb szinten adják ahhoz, hogy a felkészülésük zökkenőmentes legyen. Az LA10 Program mellett ezentúl a sportegészségügyi szektorban is olyan támaszt tudnak nyújtani, ami semmit sem nélkülöz a XXI. században elérhető technológiák közül.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy ez már a 91. kórház Magyarországon, ahol ilyen léptékű korszerűsítés és felújítás történt. A Sportkórház fejlesztését a kormány kilencmilliárd forinttal támogatta. Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára büszke arra, hogy a magyar egészségügyet és a magyar sportot egyaránt fejlesztő beruházást sikerült nemrég lezárni.

 

„Tizennyolc éves koromban jöttem rá, hogy VIP-vendég vagyok, amikor a római olimpia előtt bejöttem térdfájás miatt, és leültem dr. Fröhlich Jenő bácsi rendelője előtt. Az ajtajára ez volt kiírva: »Ne kopogj, itt mindenki VIP-vendég!« – mondta humorosan a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál, Magyarország korábbi köztársasági elnöke. – Szeretettel gondolok a Sportkórházra, a nőgyógyászon kívül gyakorlatilag mindenkinél megfordultam itt. A sportoló a legrosszabb betegfajta, könnyen sérülünk, mindenünk elhasználódik, cserébe azonnali kezelést várunk, mert hétvégén már verseny vagy meccs van. Sokat tettek értem, még a mostaninál nehezebb körülmények között is. Amióta az élsport ilyen szinten fejlődik, már edzeni is az emberi teljesítőképesség határán kell. Világszínvonalú tudás és felszerelések várják a sportolókat, akiknek élniük kell ezzel a komoly lehetőséggel! Ne felejtsük, hogy a sport a kultúra része, amely meghosszabbítja az egészséges élettartamunkat.”

A Sportkórház ma nem tartana ott, ahol napjainkban tart Dr. Soós Ágnes főigazgató-főorvos áldozatos munkája nélkül, aki csütörtök reggel minket is körbevezetett az intézmény vadonatúj szárnyában. Lapunknak megmutatta a teljesen megújult járóbetegi és fekvőbetegi részt is, a hazánkban egyedülálló nyitott MR-eszközt, amit csak úgy tudtak beemelni, hogy arra az időre kivették az épület falát. A nyolc kamerával ellátott futópados teremben a parasportolóknak a mozgását egy külön gép elemzi. Kiemelte, hogy nemcsak a gyógyítás, de a szakemberek képzése is az OSEI-ben történik, ami garancia a jövő orvosainak és ápolóinak a hozzáértésére.

Fotó: Dömötör Csaba

A programot Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója és Dr. Téglásy György, az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa részvételével egy kerekasztal-beszélgetés zárta. Többek között szóba került a sportoló és az orvosa közötti bizalmi kapcsolat jelentősége, hiszen nemcsak testileg, de lelkileg is egyengetnie kell a sportolót, valamint az a fajta együttműködés, ami a sportvezetés, a Sportkórház és a Magyar Olimpiai Bizottság között napjainkra kialakult.

 

Fotó: Dömötör Csaba

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

A magyar futballért végzett munkájáért díjazták Jakab Jánost

Magyar válogatott
2026.01.27. 16:03

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
2026.01.16. 08:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejét jelzi, hogy már a legjobb tíz kiválasztása is óriási dilemma

Egyéb egyéni
2026.01.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik