Schmidt Ádám: Szeretnénk, ha több százezren vennének részt a Sportoló Nemzet programban

Vágólapra másolva!
2025.05.30. 16:34
null
Fotó: Dömötör Csaba
Örülünk a 30 ezer regisztrált résztvevőnek, de szeretnénk, ha ez a szám hamarosan több százezerre nőne – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár pénteken Cegléden, a Sportoló Nemzet Program országjáró kondipark-roadshow-jának állomásán.

Schmidt Ádám kiemelte, egyik elsődleges céljuk az, hogy az általános és középiskolások is részt vegyenek ebben a programban, ugyanakkor nagy kihívás a fiatalokat megszólítani és a sporttal „elcsalni” a számítógép és a képernyő elől.

„Hosszabb távon bizonyára szükség lesz arra is, hogy edukáljuk a honfitársainkat és megértessük velük, miért fontos a rendszeres testmozgás és sportolás. Tudjuk, hogy az egészségügynek mennyit segít, ha a magyar emberek rendszeresen sportolnak és ezzel egészségesebbé válnak. A sok állami fejlesztés eredményeként az elmúlt 15 évben rengeteg sportlétesítmény valósult meg, és nagyon lényeges, hogy mindenki értse, ezek nemcsak az élsportolóknak készültek, hanem szabadidősportos célokat is kiszolgálnak” – mondta az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a ceglédihez hasonló kondiparkból összesen 2500 épült az országban, ezeket bárki ingyenesen használhatja, az államtitkárság pedig azzal is próbál segíteni, hogy online edzésprogramot biztosít az érdeklődőknek, akik mobiltelefonjukon egy QR-kód segítségével érhetik el ezt. Jelenleg Budapesten a Duna Arénánál és Tüskecsarnoknál, a Nemzeti Atlétikai Központban (NAK), illetve Dunakeszin, Gyálon, Sukorón, valamint Siófokon, Tiszafüreden, péntektől pedig már Cegléden is hozzáférhetők ezek az edzésprogramok.

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
2026.01.16. 08:57

NS-képeslap: akár a termálkút vize is fűtheti a ceglédi centerpályát

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 14:58

Schmidt Ádám: A magyar sport erejét jelzi, hogy már a legjobb tíz kiválasztása is óriási dilemma

Egyéb egyéni
2026.01.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik