A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

TÖBBET VÁRTAM a hazai cselgáncs-világbajnokságtól, és végül a legtöbbet kaptam.

Természetesen érmekből szerettem volna egynél többet, talán azért is, mert – roppant igazságtalanul – nálam Kovács Antal barcelonai (1992) olimpiai aranya a mérce. A helyszínen, a Palau Blaugranában drukkolhattam neki – nem mondtam, s ma sem mondom, hogy a kisujjamban van a sportág, de akkor és ott minden egyben volt.

Mármint élményben.

A szigorú mérce ellenére a honi világbajnokságot még jobban élveztem, talán azért is, mert kevesebb alkalmam volt az elfogultságra. Így láthattam, hogy a cselgáncs még mindig tiszta, egyenes sportág, és hiába ősi az eredet, modern, követelménye a tartás, a méltóság. Engem kissé zavar, hogy az ítészek jól öltözötten, ing, nyakkendő, zakó, ám zokniban lépnek tatamira, de ez az én gondom, azt sem szeretem, ha vendégségben le kell vennem a cipőmet.

Maradva a képnél, a mieink nem jártak a cipőjük mellett, az egy érem és a helyezések megfelelnek a szövetségi kapitány, Bor Barna elvárásainak, végül is ez a legfontosabb. Már csak azért is, mert a versenyzőként világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Bor a szám íze szerinti vezető, fontosnak tartja, hogy valamennyi versenyzővel szoros, élő legyen a kapcsolata, s vallja, amit én is: hiába egyéni a sportág, a csapat, azaz a keret egysége mindennél fontosabb. Ezt támasztja alá, hogy Tóth László szövetségi elnök szerint éppen azért szerepeltünk várakozás alatt a tavalyi párizsi olimpián (egy 5. hely: Pupp Réka), mert a széthúzás volt az úr.

Hiszek az elnöknek, most minden rendben van, olyannyira, hogy minden bizonnyal megpályázzuk a 2029. évi világbajnokságot. Negyedszer lennénk házigazdák, úgy, hogy a sportág egyébként is otthon van nálunk, lévén Budapest a nemzetközi szövetség (IJF) székhelye. Olyannyira, hogy amikor tavaly megkaptuk az idei rendezés jogát, Marius Vizer elnök úgy nyilatkozott, hogy Magyarország a sport országa. 

Ha leszámítjuk az ilyenkor szokásos és illendő túlzásokat, a cselgáncs-világbajnokság után is vallhatjuk, ám jó tudni: már ma tenni kell azért, hogy holnap is igaz legyen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!