Vitorlázás: Érdi Mária Los Angelesben készül az Eb-re

2025.06.30. 15:29
null
Érdi Mária (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A vitorlázó Érdi Mária az augusztusi Európa-bajnokság előtt Los Angelesben ismerkedik a 2028-as olimpiai helyszínnel.

A világ- és Európa-bajnok hajós múlt héten ezüstérmet nyert az ILCA 6 (korábbi Laser) osztályban a nagy múltú kieli versenyen, aminek azért örült különösen, mert szeptemberi műtétje után még nem volt tervben az indulása.

„A németországi verseny egy örömvitorlázás volt nekem, nagyon örültem, hogy ott lehetek. Ráadásul nagyszeles futamokban sikerült a második helyen végeznem, márpedig ez a leggyengébb pont számomra a műtétem miatt” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának az MVM SE sportolója.

Érdi Mária hozzátette, kezdi utolérni magát fizikailag.

„Talán az elmúlt négy év legkeményebb edzésmunkáját csináltuk végig” – jelentette ki.

A következő állomás a felkészülésében Los Angeles lesz, ahol egy versenyen is indul, amely – ahogy fogalmazott – jó felmérő lesz a svédországi Eb előtt. Az amerikai városban a cél emellett megismerni olimpiai helyszínt is.

„Megnézem azt, hogy mire lesz szükség ahhoz, hogy az olimpián Los Angelesből remélhetőleg egy arannyal térjek haza” – mondta.

Az Eb-vel kapcsolatban elmondta, a rosszul sikerült májusi csingtaói világbajnokság után – ahol szélhiány miatt négy napig nem tudtak futamot rendezni – szeretne jobb eredményt elérni, kihozni magából a legjobbat.

„Elég nagy a motiváció bennem, hogy kárpótoljam magam a világbajnoki 14. hely után” – mondta Érdi Mária.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Vitorlázás: elkezdődött a visszaszámlálás, a magyarok célja a vb-címvédés

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:23

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19